TV műsor

Balog: erősebb Közép-Európa egész Európa számára jó

Kultúra, 2017.05.19

Erősebb Közép-Európa egész Európa számára jó - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteken a Varsói Egyetemen, ahol előadást tartott Európa jövője - a mi jövőnk címmel.

Balog Zoltán délután Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettessel és kulturális miniszterrel, valamint Elzbieta Rafalska család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszterrel tárgyalt, majd a Varsói Egyetem Kelet-Európa Tanulmányok tanszékére látogatott, ahol előadást tartott.

A miniszter a magyar család- és szociálpolitika eredményeit is több adattal szemléltető előadásában a keresztény értékek és az ezeket megvalósító cselekvés közötti viszonyt taglalta.

A migráció témáját is érintve rámutatott a közép-európai társadalmaknak a 20. századi tapasztalatokon alapuló szabadságszeretetére, értékközpontúságára és önazonosság-tudatára, szembeállítva ezt a nyugat-európai társadalmakban jelenleg túlsúlyban lévő értéksemlegességgel. Kifejtette: az erős identitástudat a gazdasági növekedés, a társadalmi stabilitás legjobb alapja.

Ebben az összefüggésben úgy értékelt: "erősebb Közép-Európa egész Európa számára jó", az erős barátság és együttműködés Lengyelország és Magyarország között pedig "a legjobb dolog, amit nyújthatunk Európa egészének".

Balog Zoltán délelőtt Varsóban részt vett a Magyar szerelem című, a lengyelországi magyar évad egyik záróeseményeként rendezett néprajzi kiállítás megnyitóján, ahol egyebek közt arról beszélt, hogy olyan Európát szeretnénk, amelyben a lengyel és a magyar családok ereje adja Európának az erejét.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!