Berlinale - Jeremy Irons lesz a zsűri elnöke idén

Kultúra, 2020.01.09

Jeremy Irons lesz a 70. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke - írják csütörtöki közleményükben a szervezők.

"Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét - egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam. Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy visszatérjek ebbe a nagyszerű városba, hanem hogy megnézhessem ezeket a válogatott filmeket és megtárgyaljam őket kollégáimmal" - fejtette ki a színész.

Jeremy Irons a nemzetközi filmes és színházi világ egyik legjelentősebb művésze. Számos mozis és televíziós produkcióban bizonyított, munkái során sok nemzetközi rendezővel dolgozott együtt, köztük David Lynchcsel, Ridley Scottal, Volker Schlöndorffal, Bernardo Bertoluccival és sok más alkotóval.

Először 2011-ben érkezett vendégként a Berlinaléra, a Krízispont című film főszereplőjeként.

A színész számára a világhírnevet az Utolsó látogatás című sorozat és A francia hadnagy szeretője című film hozta meg számára 1981-ben.

Filmes karrierje előtt színházi színészként volt ismert, többek között a londoni West Enden. A Royal Shakespeare Company tagjaként filmes sikerei után is hű maradt a színpadhoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!