Bruce Springsteen memoárkötete szeptemberben jelenik meg

Kultúra, 2016.02.12

Bruce Springsteen memoárkötete szeptemberben jelenik meg Born to Run (Futni született) címmel- adta hírül a CNN.com.

Springsteen pályafutását más szerzők már sok szempontból feldolgozták, ám ezúttal a zenész maga vállalkozott arra, hogy megírja visszaemlékezéseit.

A korábbi biográfiák között szerepelt Dave Marsh rockkritikus 1979-es könyve, amely szintén az 1975-ben megjelent Born to Run albumról kapta a címét. Négy éve pedig bestseller lett a néhai Peter Ames Carlin ötszáz oldalas Bruce című könyve - emlékeztetett a CNN.com.

A 66 éves zenész 2009 óta dolgozik a memoárján, amely kiadója szerint szeptember 27-én, pár nappal a sztár születésnapja után kerül a boltokba. A Simon & Schuster azt is bejelentette, hogy a kötet a Born to Run címet viseli.

"Már vártunk erre a könyvre. Az olvasók éppúgy viszontlátják majd benne a saját életüket, ahogy Bruce Springsteen dalaiban is felismerik magukat" - írta a kiadó.

Springsteennek egyébként 2014-ben már megjelent egy kötete: az Outlaw Pete című gyermekkönyvet Frank Caruso illusztrátorral együtt jegyezte szerzőként.

A New Jersey-ből származó zenész jelenleg turnézik.
http://edition.cnn.com/2016/02/11/entertainment/springsteen-autobiography-feat/
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!