Budapest lesz az idei Csabai Kolbászfesztivál díszvendége

Kultúra, 2018.10.10

Budapest lesz az idei Csabai Kolbászfesztivál hazai díszvendége, Thaiföld pedig nemzetközi meghívottként mutatja be tradicionális konyháját október 19. és 22. között Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a Csabai Kolbászfesztivál a térség kultúráját, különleges értékeit és életformáját, valamint a családi tradíciókat is bemutatja.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője elmondta, hogy elsősorban a főváros kulturális értékeit népszerűsítik a fesztiválon.

Hégely Sándor fesztiváligazgató kiemelte: a közönséget számos versennyel is várják, amelyek segítségével a csabai identitáshoz is közelebb kerülhetnek a résztvevők.

A zsűri a fesztivál kezdete előtt két héttel bírálta el a Nemzetközi Szárazkolbászversenyre érkezett termékeket. A szakértőkből és a média képviselőiből álló bizottság több száz kolbászt vizsgált meg, és az első díjat Vincze Gábornak ítélte, aki a nyitónapon veheti át az elismerést.

A fesztivál tematikus programsorozata október 19-én, pénteken az ingyenes ifjúsági gyúrással indul, amelyen idén mintegy négyszáz csapat vesz részt, a szombati kolbásztöltő versenyre pedig több mint 600 csapat jelentkezett. A vasárnap a nyugdíjasokról és a fogyatékossággal élő emberekről szól majd, a siketeket és nagyothallókat jeltolmács segíti egész nap, de speciális programokat is szerveznek számukra.

Hétfőn töltöttkáposzta-főző verseny lesz, valamint a mangalicát népszerűsítik majd: mangalicás ételek készülnek, lesz mangalicavágás-bemutató, mangalicakolbász-készítő verseny de mangalicakonferencia is.

A rendezvény középpontjában idén is a hagyományápolás és a csabai kolbász hírnevének öregbítése áll, de a hagyományos és különleges étkek mellett számos "zenei csemegével" is készülnek a szervezők. Fellép mások mellett a Punnany Massif, Rúzsa Magdi, Kovács Kati, Majka és az Ők, a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, valamint a Budapest Bár is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!