Budapest ostromakor hősi halált halt katonákra és civilekre emlékeztek

Kultúra, 2017.02.13

Az 1945-ös budapesti harcokban hősi halált halt katonákra, valamint a polgári áldozatokra emlékeztek hétfőn Budapesten. A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban egy amerikai dandártábornok fényképhagyatékából nyílt kiállítással mutatják be a főváros egykori ostromát.

Budapest ostromakor hősi halált halt katonákra és civilekre emlékeztek A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Budavári Önkormányzat közös, a Kapisztrán téri Mária Magdolna-templomtoronynál tartott megemlékezésén Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester felidézte: a második világháború egyik leghosszabb - több mint száz napig tartó - küzdelmében Hitler akaratának szembeszegülve kísérelték meg a kitörést a várban rekedt katonák. A 40 ezer katonából mindössze 624 jutott el a szovjet ostromgyűrűig. Ezen felül a főváros civil lakosságából is több tízezren meghaltak.

A polgármester beszédében hosszasan kitért arra is, hogy a főváros ostroma idején mintegy hatszázan zsúfolódtak össze az Operaház patkó alakú pincéjében, köztük Kodály Zoltán zeneszerző és felesége is. Erről a történetről egy egykori balettnövendék, Erdélyi Hajnal visszaemlékezéseit is idézte a polgármester, aki úgy vélekedett, fontos, hogy ennyi "tragédia, nélkülözés és borzalom" után honnan volt bennük erő a talpra álláshoz, honnan merítettek hitet, bátorságot és erőt ahhoz, hogy mindent újrakezdjenek.

Nagy Gábor Tamás szerint az Operaház pincéjében rekedtek - köztük Kodály Zoltán számára is a múlthoz való ragaszkodásuk jelentette a túlélést.

Hangsúlyozta: a valósághoz a múlt is hozzátartozik, s ez a "múlt eseményeihez és valóságához való ragaszkodás" volt, ami hitet és reményt adott az újrakezdéshez Kodály Zoltánnak is, aki később az alkotómunkában és a gyermekek művészeti nevelésében látta annak eszközét, hogy ne lehessen még egyszer ilyen borzalmas pusztulás.

A polgármester beszéde után kegyeleti imát mondott Berta Tibor, a katolikus tábori püspökség általános helynöke, majd megkoszorúzták a Magdolna-toronynál lévő katonai, majd a múzeum udvarán található emléktáblát.

Ezt követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban megnyitották a Töredékek - Az ostrom utáni Budapest egy amerikai hagyaték tükrében című időszaki kiállítást. A tárlat Edward J. Czerniuk amerikai dandártábornok fényképein, Magyarországon szerzett emlékein keresztül idézi fel, hogyan változott meg a második világháborús bombázások és az ostrom következtében a főváros képe.

A tárlat négy fővárosi helyszín változásait mutatja be. A Városliget és a Hősök tere, a Parlament és a Szent István-bazilika, valamint a Budavári Palota fényképei a Czerniuk-hagyaték anyagából származnak, ezeket kiegészítették történelmi tényekkel és érdekességekkel. A negyedik helyszín a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, ennek archív anyagain keresztül szemléltetik, hogy a múzeum gyűjteményei és munkatársai hogyan élték meg a háborút és annak következményeit.

Alig három hónappal a második világháború európai szakaszának lezárta előtt, 1945. február 13-án szabadult fel Budapest. A főváros ostroma a második világháború öt legfontosabb és legkegyetlenebb városcsatáinak egyike. A főváros ostromában a katonák mellett több tízezer civil is megsebesült, illetve meghalt.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Budapest ostromakor hősi halált halt katonákra és civilekre emlékeztek Budapest ostromakor hősi halált halt katonákra és civilekre emlékeztek
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!