Campus Fesztivál - 255 zenei előadó és 200 program négy nap alatt

Kultúra, 2018.07.05

Idén 19 programhelyszínen 255 zenei előadó, ezer zenész és mintegy 200 egyéb program és attrakció várja a látogatókat négy nap alatt a Campus Fesztiválon, amely július 18-án nyitja meg kapuit a debreceni Nagyerdőben - közölték a szervezők a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi vidámparkban.

A programkínálatba ezúttal olyan nevek kerültek, mint az amerikai hiphop/R&B énekes, dalszerző, producer Akon, a hardcore-t játszó, szintén amerikai Ignite, a marokkói-holland DJ-producer R3hab, a drum and bass műfaj egyik legismertebb formációja, a Sigma, a techno legenda Scooter vagy a holland My Baby - jelezte Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.

Hozzátette: a külföldi sztárvendégek mellett kiemelt jubileumi műsorral készül Ákos, a Tankcsapda és Lovasi András, fellép Majka & Curtis, a Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, az Akkezdet Phiai és a Brains is. A zenei sokszínűség jegyében a népzene, a világzene és a klasszikus zene képviselői is nagy hangsúlyt kapnak, és újdonságként minden nap autentikus cigányzenekar is húzza majd a talpalávalót a nóta-karaoke sátorban. A sokszínű kulturális kínálatot irodalmi, tánc-, komolyzenei és képzőművészeti programok is gazdagítják.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kiemelte, hogy a több mint százezer látogatót vonzó Campus Fesztivál a virágkarnevál mellett immár a város egyik legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Debrecen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 címre, amelyről a város standján kaphatnak részletes információkat a fesztiválra érkezők.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja elmondta: az Egyetem tér, a fesztivál leglátogatottabb nappali helyszíne az idén nagyobb területen, új helyszínen, a bejárat és nagyszínpad közelében kap helyet.

A Campus, amelyet már országosan is jegyeznek, a debreceni összefogás újabb eredménye - utalt a kancellár arra, hogy egyre több színvonalas programot kínálnak a város, az egyetem és a helyi gazdasági szereplők együttműködésével.

Utóbbi kapcsán a fesztivál főszponzora, a Continental debreceni gyárának ügyvezető igazgatója, Lukas Juranek azt mondta, hosszú távra terveztek, amikor úgy döntöttek, hogy Debrecenben építenek gyárat. Számukra fontos, hogy minél szélesebb körben beépüljenek a város közösségébe, mert jól tudják, "soha nem lehetnek sikeresek a debreceni emberek nélkül". Ennek jegyében lesznek ott a fesztiválon is - tette hozzá.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató megemlítette, hogy a Campus Fesztivál szervezői az idén új célt fogalmaznak meg a rendezvény rendkívül népszerű nyitófogadása kapcsán. Szeretnék, ha közös összefogással a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyerekek is esélyt kapnának a felhőtlen szórakozásra és életre szóló élmények megélésére a Dreamnight - Álmodj velünk elnevezésű, világszerte nagy hagyományokkal rendelkező jótékonysági kezdeményezés keretében, amelyet idén szeptemberben rendeznének meg 300-500 gyerek részvételével a nagyerdei állatkertben és vidámparkban.

A gyerekek programját minimum tízezer forint befizetésével támogathatják a nyitófogadás vendégei - jelezte meg a fesztiváligazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!