Cannes - Szerebrennyikov nem lehet ott a filmfesztiválon

Kultúra, 2018.04.19

Nem lehet ott a cannes-i filmfesztiválon Kirill Szerebrennyikov orosz sztárrendező, miután egy moszkvai bíróság szerdán három hónappal meghosszabbította házi őrizetét.

Szerebrennyikov Nyár című filmje egyike az Arany Pálmáért versengő alkotásoknak a május 9. és 19. között megrendezendő fesztiválon. A rendező, akit Moszkvában állami támogatások elsikkasztásával gyanúsítanak, december elején nem jelenhetett meg a Bolsoj Színházban sem az általa rendezett Nurejev című balett premierjén.

A nemzetközi hírű rendezőt azzal gyanúsítják, hogy hogy 133 millió rubelnyi (csaknem 585 millió forintnyi) állami színházi támogatást sikkasztott el. Szerebrennyikov, a Gogol Színház 48 éves művészeti vezetője tagadta, hogy bűnös lenne és abszurdnak nevezte a gyanúsítást.

Az, hogy a rendezőt megfosztották szabadságától, tiltakozást váltott ki az orosz értelmiség liberális oldalán és külföldön is. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint azonban Szerebrennyikov ellen nem politikai ügyben, hanem gazdasági bűncselekmény miatt nyomoznak.

Szerebrennyikov A diák című filmjét a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Francois Chalais-díjjal tüntették ki. A rendező korábban többször bírálta az alaktói szabadságra a konzervatív értékek nevében történő nyomásgyakorlást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!