TV műsor

Cannes - Bemutatták Fábri Zoltán Körhinta című filmjének felújított változatát a klasszikusok programjában

Kultúra, 2017.05.19

Hatvanegy évvel a cannes-i világpremier után pénteken újra bemutatták Fábri Zoltán Körhinta című alkotását a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics-ban.

A 70. cannes-i filmfesztivál a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére tűzte műsorra a legendás alkotást. A világ egyik legjelentősebb filmfesztiváljának filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programjában idén 24 legendás alkotás előtt tisztelegnek.

A vetítés előtt Gérald Duchaussoy, a válogatás igazgatója elmondta: az idén meghívott filmek a jubileumi fesztivál versenyprogramjának hetvenéves történetét idézik meg, amelyben a magyar filmművészetnek kiemelkedő szerepet jutott. Emlékeztetett arra, hogy Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei felújított és digitalizált változatainak bemutatását követően 2017 a harmadik év a sorban, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató programot.

"Ebben az évben az a szerencse ért minket, hogy az 1956-ban bemutatott Körhintát mutathatjuk be újra, amely nagyon megérintett minket" - hangsúlyozta a programigazgató.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum januárban kinevezett vezetője kiemelte, hogy a Körhinta újbóli bemutatójával a Filmarchívum 60. és Fábri Zoltán születésének 100. évfordulóját is ünnepeljük. Az év elején beindított új digitális fejújítási program keretében ez az első film, amelyet felújított a Filmarchívum.

Nagyon alapos és aprólékos munkával kockáról kockára újították fel a filmet a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai, mivel annak eredetív negatívja nagyon károsodott az évek során, és hiányoztak is belőle kockák, amelyeket az 1950-es években vetített kópiákból kellett kimenteni - hívta fel a figyelmet Ráduly György.

A magyar közönség a régi szépségében felújított változatot november első hetében láthatja a Filmarchívumnak a magyar klasszikus filmekből szervezett fesztiválján, várhatóan a budapesti Corvin Moziban.

A Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével 1955-ben forgatott Körhinta a fiatalság és a szerelem győzelmét hirdeti. Az alkotás nemzetközi sikere az 1956-os cannes-i filmfesztiválon indult, ahol a neves filmrendező, Francois Truffaut még a Cahiers du Cinema című filmes folyóirat ifjú filmkritikusaként Fábri filmjét tartotta a nagydíjra érdemesnek és Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját a fesztiválról írt beszámolója szerint.

A Filmlabor szakemberei a film lehető legteljesebb és technikailag legjobb változatát szkennelhették be 4K felbontásban. Majd a korszerű digitális restaurálás során észrevétlenül javították a súlyos sérüléseket, egytől egyig beillesztették a hiányzó kockákat és visszaállították a film eredeti fényvilágát.

A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének idén ünnepeljük a 100. évfordulóját. Ennek alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmfelújítási programja idén a Fábri-életmű köré szerveződik. A Fábri-életmű felújítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A Filmarchívum ősszel egy díszdobozos DVD-életműkiadványt jelentet meg, továbbá a restaurált Fábri-filmeket moziban is bemutatja.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!