Csaknem 60 millió forintos támogatás határon túli színházaknak és táncegyütteseknek

Kultúra, 2017.08.22

Csaknem 60 millió forintos támogatást nyújt az idén a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a teljes keretösszegre 21 színházi, valamint 13 táncművészeti pályázat érkezett. A professzionális határon túli táncművészeti szervezetek szakmai együttműködésre és képzésre összesen 11,5 millió forint támogatást nyerhettek a jelentkezők. Közülük az Udvarhely Néptáncműhely 1,8 millió forint támogatást kapott és ugyancsak 1,8 millió forintos támogatásban részesült a Háromszék Táncegyüttes is, míg a Maros Művészegyüttes egymillió forintból valósíthatja meg művészeti terveit.

Negyvenhat millió forint támogatásban részesülhettek a határon túli magyar nyelvű színházak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására, illetve továbbjátszására, technikai eszközeik fejlesztésére, valamint egymás közötti vagy magyarországi magyar nyelvű színházakkal való szakmai együttműködésekre.

Hárommillió forintos támogatásban részesült például a Romániában működő Váróterem Project Egyesület, a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület 3,5 millió forintot, a Zentai Magyar Kamaraszínház 2,5 millió forintot, a Romániában működő Szigligeti Színház pedig 2,7 millió forint támogatást kapott - olvasható a kormany.hu oldalon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!