Családi piknik és fesztivál a Bartók Béla úton

Kultúra, 2018.05.10

Piknikezni várják a családokat a pénteken kezdődő háromnapos Eleven Tavasz fesztiválra. A Bartók Béla úton a gyerekprogramok, a koncertek és az ételkülönlegességek mellett kiállítások és pop-up vásárok várják az érdeklődőket.

Huszonöt helyszínen csaknem száz programot szerveznek a XI. kerületi Bartók Béla úton. Az idén a közösségi és családi programok kapják a főszerepet, de aki művészetre, zenére vagy csupán kellemes tavaszi kikapcsolódásra vágyik, azt is megtalálja a rendezvényen - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

"Évről évre egyre izgalmasabb programokkal töltjük meg tavasszal és ősszel is a Bartók Béla Boulevard-t. Szeretnénk, ha ez a pezsgés átragadna az év többi napjára is, hiszen korábban is gazdag kulturális élet jellemezte ezt a helyet" - idézik a közleményben Faur Zsófit, az Eleven Tavaszt szervező Kulturális Tizenegy Egyesület vezetőjét, aki hozzátette: egyre több lokálpatrióta érzi úgy, hogy tenni szeretne e városrész jobbá tételéért, akár csak egy utcai virágágyás folyamatos rendben tartásával.

Mint írják, a közösségi programok mellett most sem hiányozhatnak a design pop-up vásárok a galériákkal teletűzdelt utcából. Egyedi, egészséges és streetfood ételeket is megkóstolhatnak a fesztivál látogatói. Az Eleven Tavasz saját étlapján például egy szöcskéből készült desszert is szerepel, amelyet a finn nagykövetség pop-up éttermében lehet megkóstolni sok más finomság mellett.

Április óta szépülnek a Bartók Béla út belső házudvarai, az Eleven Tavasz idején főleg kisgyerekeket, de felnőtteket is várnak a hangulatos főutca szebbé tételéhez.

A kávézók, éttermek és galériák teraszain fiatal alkotók, rajz- és festőművészek találhatók meg szombaton. Az elkészült alkotásokat a lerajzolt helyszínen állítják ki. De a Fiókban is lehet majd az utcát színezni, a Tranzitban pedig rajzolni tanulni .

Mint írják, a Bartók Béla út régi képeivel a múlt érdekes történeteit lehet megismerni több galériában. A házakat, lakásokat, családokat ábrázoló megsárgult fotók mellé színes történeteket is várnak a szervezők. A Bartók 33-ban régi fonók hangulatát idézik meg.

Szombaton a családok vehetik birtokba a Gárdonyi teret: egész nap gyerek-, sport- és ügyességi programok népesítik be a zöld teret és készül egy májusi fonalfa is. Koncerteket is tartanak a téren, a környező kávézók teraszain és a galériákban is. A Pagonyban Boribon-koncert, a Kiss Áron Magyar Játék Társaságnál pedig macikészítés és társasjáték szerepel a programban.

A tavaszi fesztivál ősszel folytatódik, szeptember közepén Mexikót látják vendégül, kulturális és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.

Az ELEVEN Tavasz összes programja a https://www.facebook.com/events/1978201199097723/ linken érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!