Családi programokkal emlékeznek a honvédség megalapítására Hódmezővásárhelyen

Kultúra, 2018.07.03

Hagyományőrző és családi programokkal emlékeznek szombaton a honvédség 170 évvel ezelőtti megalapítására Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Tornyai János Múzeum közönségkapcsolati munkatársa az MTI-t.

Arany-Tóth Attila felidézte, hogy 170 éve, 1848. július 11-én Kossuth Lajos kérésére Pesten az Országgyűlés képviselői kétszázezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg, és ezzel hivatalosan is létrehozták a nemzet reguláris véderejét, a honvédséget.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, valamint a hódmezővásárhelyi és a szegedi hagyományőrző huszárok által szervezett rendezvény célja a honvédség első hetven évének bemutatása.

Az események sora a Kossuth téren kezdődik, ahol az egykori kormányzó szobrát és az első világháborús emlékművet is megkoszorúzzák a huszárok, akik a Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalköre és az Árendás Néptáncegyüttes tagjaival közösen a tájházhoz vonulnak és ott toborzót tartanak. Nemcsak a tánc és az ének kap majd szerepet, az érdeklődők azt a folyamatot is megismerhetik, hogyan fogadták fel, vették lajstromba és fizették ki a honvédeket.

A gyerekek lerajzolhatják a huszárokat és a csatákat, készíthetnek fakardot, és szüleikkel felkereshetik a régi huszárok és honvédek sátrainak másolatát. Közelről láthatják a huszárok és a honvédek egyenruháját és fegyvereit - a kardokat, pisztolyokat és puskákat -, sőt a szegedi hagyományőrző huszárok jóvoltából egy korabeli ágyú rekonstrukcióját is, miközben látványosságul a honvédek alaki foglalkozása és a huszárok lovasbemutatója, valamint a gyalogos katonák sortüze szolgál.

A kor gasztronómiáját a kitelepülő tábori konyhában készülő gulyásleves és a Kossuth-kifli idézi meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!