Családregény írt Tolvaly Ferenc a pécsi orgonaépítő Angster-dinasztiáról

Kultúra, 2017.09.26

A világhírű pécsi orgonaépítő Angster-dinasztia történtét dolgozza fel Tolvaly Ferenc, az El Camino-sorozat és a Zsolnay-kód szerzőjének új családregénye. Az Égi zene címet viselő, valós és fiktív elemeket egyaránt ötvöző, csaknem 500 oldalas kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Tolvaly Ferenc a Zsolnay-kód című regényéhez felhasznált háttéranyag-gyűjtés során találkozott az orgonaépítő dinasztia történetével. A kutatásokból végül egy izgalmas családregény született - áll az MTI-nek eljuttatott összefoglalóban.

Tolvaly Ferenc az MTI-nek Angster József jelentőségéről azt mondta: a dinasztiaalapító olyan közegből indult, ahol senki sem gondolhatott arra, hogy végül világhírű orgonaépítővé válik. Ezt lelki erejének, tudásvágyának köszönhette, ami "jelenleg is példaértékű mindannyiunk számára" - fűzte hozzá.

A családregény három egymásba fonódó történet. Tolvaly Ferenc erről megjegyezte: regényében ennek megfelelően szintén három stílus uralkodik: egyfelől a 19. század végi, 20. század eleji regényé, a képzelt naplóé; a Bérczi Zsófiáról, a család leszármazottjáról mintázott elbeszélő hang pedig kortárs irodalmi jegyeket mutat.

Angster József 1834-ben született a horvátországi Kácsfaluban, Eszéken inaskodott, majd hosszúra nyúlt vándorlásai Bécsbe, onnan Németország és Svájc különböző tájegységein át Párizsig vezettek. 1867-ben Pécsett telepedett le, mintegy 800 orgonát épített, üzeme az Osztrák-Magyar Monarchiában a legjelentősebbnek számított. Részt vett a párizsi Notre Dame és más nagy székesegyházak orgonáinak építésében. Ő az egyetlen magyar orgonaépítő, aki három éven át Párizsban, a világ leghíresebb műhelyében dolgozott Cavaillé-Collnál.

Magyarországon nevéhez fűződik a pécsi zsinagóga, a kalocsai székesegyház, a fasori református templom, majd fiai nevéhez többek között a budapesti bazilika, a szegedi Fogadalmi templom orgonájának megépítése. 2015-ben egy templomi hangszert idéző emlékművet állítottak Pécsett Angster József és családja tiszteletére. Angster József csaknem 600 oldalas, korabeli fényképekkel és rajzokkal is illusztrált önéletrajzát szeptember elején adta ki a Rózsavölgyi és Társa kiadó.

Tolvaly Ferenc az MTI-nek arról is beszélt, hogy 1974-ben Marosvásárhely elhagyása után szüleivel egy bajor kolostorban találtak menedéket, ahol az orgona jelentette a gyógyírt a honvágyra és bizonytalanságra.

Az összefoglaló kitért arra is, hogy idén több évforduló is kötődik az Angster-családhoz: az orgona- és harmóniumgyár alapításának (1867) 150., ifjabb Angster József (1917-2012) születésének 100., valamint a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra fennállásának 25. évfordulója.

A regény Varnus Xavér orgonakoncertjével és Galkó Balázs felolvasásával egybekötött könyvbemutatóját kedden koraeste tartják a pécsi Pius-templomban. A szerzővel az Angster-család leszármazottja, Bérczi Zsófia beszélget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!