Csütörtöktől vetítik Paolo Genovese A Hely című új filmjét a magyar mozik

Kultúra, 2018.03.05

A saját démonaival szeretné szembesíteni a nézőt Paolo Genovese legújabb filmje - mondta el az olasz rendező, aki A Hely (The Place) csütörtöki magyarországi bemutatója alkalmából Budapestre látogatott.

Előző filmje, a Magyarországon is nagy sikert aratott Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) középpontjában a mindennapi titkok és hazugságok állnak, míg A Hely fókuszába a morál, az etika központi kérdése került: mire vagyunk képesek, hogy elérjük, amit igazán akarunk? - válaszolta újságíróknak a Budapesti Olasz Kultúrintézetben megtartott hétfői sajtóbeszélgetésen Paolo Genovese.

A különös hangulatú filmben egy titokzatos, név nélküli férfi a Hely nevű kávézóban fogadja ügyfeleit. A hozzá fordulók különböző problémákkal keresik fel, mindegyikük vágyik valami olyanra, amit az életében saját erőből nem tud elérni. A férfi azt ígéri ügyfeleinek, hogy teljesülni fognak a vágyaik, ha cserébe elvégzik azokat a meghökkentő és váratlan feladatokat, amelyeket rájuk bíz.

Paolo Genovese felidézte, hogy a Teljesen idegeneket eddig több mint hatvan országban mutatták be, ezek közül tízben remake is készült vagy készül (mint februárban kiderült, Goda Krisztina is feldolgozza a történetet).

Az olasz rendező örömét fejezte ki, amiért filmje ennyi új verzió alapjául szolgál, de a - drámai szálat teljesen elhagyó - spanyol remake megtekintése után úgy döntött, több feldolgozást nem fog megnézni.

"A forgatókönyv egyes részein heteket, néha hónapokat is dolgoztam, ezért nem jó érzés azt látni, ha megváltoztatják ezeket, ha viszont semmit nem tesznek hozzá a filmhez, akkor a feldolgozás sem lesz érdekes" - mondta Paolo Genovese.

Az internet és az okostelefonok elterjedése teljesen megváltoztatta az emberek életét, a Teljesen idegenek témájául ezért választotta ezeket az eszközöket és a bennük rejtegetett titkokat. A film forgatókönyvének hajtóereje az a felismerés, hogy az emberek mennyire kevéssé ismerik még a hozzájuk legközelebb állókat: barátaikat, házastársukat, gyerekeiket is - tekintett vissza kérdésekre válaszolva előző munkájára.

Paolo Genovese azt mondta, hogy A Hely szintén filmes "kamaradarab", noha ez nem volt szándékos. "Most olyan életszakaszban járok, amikor inkább az emberi kapcsolatok, vágyak, érzések foglalkoztatnak, de a következő filmem ismét sokhelyszínes lesz; részben Manhattanben vesszük fel, angol nyelven" - jegyezte meg.

A Hely alapötletét egy kanadai internetes sorozat adta, amelynek központi témája szintén az volt, hogy az emberek meddig mennének el azért, amit nagyon szeretnének. "Olyan mozifilmet akartam, amely rákényszeríti a nézőt, hogy nézzen magába, szembesítse magát a saját démonaival" - mondta el.

Maresch Dániel, a filmet Magyarországon forgalmazó Cinenuovo egyik vezetője az MTI kérdésére felidézte: a Teljesen idegenek több mint 70 ezer nézőjével tavaly a legnézettebb európai (nem magyar) film lett a hazai mozikban, annak ellenére, hogy multiplexek nem vetítették.

A Hely csütörtöktől látható Budapesten hat, vidéken tizenöt moziban; Valerio Mastandrea, Sabrina Ferilli, Marco Giallini, Alba Rohrwacher és Rocco Papaleo főszereplésével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!