Debrecenben mutathatják be a Bocskay/Hajdúk című rockoperát

Kultúra, 2018.09.18

A Csaba királyfi 2017-es debreceni ősbemutatója után jövő augusztusban ismét a hajdú-bihari megyeszékhely főterén mutathatják be a Bocskay/ Hajdúk című nemzeti rockoperát - közölte a szerző, G. Nagy Ilián kedden sajtótájékoztatón.

G. Nagy Ilián a győztes hadvezérnek, erdélyi fejedelemnek állít emléket a műben, amelynek szövegét és zenéjét is ő írta.

Egyedül Debrecen és a hajdúvárosok őrzik ma is a győztes "Bocskay" emlékét - indokolta a helyválasztást a szerző, aki az MTI érdeklődésére hozzátette: azért írta a műben és annak a címében ipszilonnal Bocskai nevét, mert egyrészt régi akadémiai kötetekben így is fellelhető, másrészt ezzel is utalni akart a nemesi származású fejedelem és hadvezér nagyságára.

Hozzátette: az opera egyik jelenetének helyszíne Debrecen, amikor az álmosdi csata után a hajdúk indulnak Kassára, s megállnak Debrecen főterén, a földre dobálják az ellenséges zászlókat, s a város Bocskay győzelmét ünnepli.

A Bocskay-rockopera főszereplője Rudán Joe lesz, az új darab énekesi pedig azok a színészek, operaénekesek és rockénekesek, akik a Csaba királyfit is sikerre vitték - mondta, megjegyezve, hogy közreműködik az operában a debreceni Hajdú Táncegyüttes és reményei szerint a Református Kollégium kántusa.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke, a darab fővédnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az identitás megerősítésével lehet legjobban helyben tartani a fiatalokat, amihez Debrecenben és a hajdútelepüléseken nagyban hozzáhárulhat az erdélyi fejedelemről és a hajdú ősökről szóló rockopera.

A megyei önkormányzat egyébként pályázatot is indít a helyi történelmi események bemutatására, mint ahogy a nyolc hajdútelepülést érintő, a hajdúk életútját, az egykori marhahajtó utat bemutató projektet is támogatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!