Duna Karnevál - Nemzetközi kulturális fesztivált rendeznek Budapesten

Kultúra, 2017.05.17

Június 3. és 18. között rendezik meg Budapesten a Duna Karnevált öt ország részvételével; a nemzetközi kulturális fesztiválon népzenészek, kortárs táncosok, világzenészek is fellépnek.

Mucsi János, a Duna Karnevált rendező Duna Művészeti Társaság igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta: sok műfajt szeretnének megmutatni, a kortárs tánc, a folklór és a klasszikus zene is helyet kap a kínálatban. A rendezvény egyik legnagyobb produkcióját emelte ki, mint mondta, június 16-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható a Duna Karnevál gálaműsora, amely az idén a kiegyezés 150 évfordulója alkalmára készített ünnepi program, A Monarchia bálja című folklór táncjáték.

A Budapesti Nyári Fesztivál programjában szereplő előadás a tánc nyelvén idézi meg a Monarchia évtizedeit. A korabeli arisztokrácia báltermeinek hangulatától a falusi nép archaikus tánc- és zenei hagyományáig jelenít meg lírai és dinamikus táncképeket a margitszigeti nagyszínpadon.

Mucsi János elmondta: az est első részében a Budafoki Dohnányi Zenekarral együtt szimfonikus tánckoncertet mutatnak be, amelyben Kodály, Bartók és Dohnányi zeneművek hangzanak el, a Duna Művészegyüttes és az Magyar Állami Népi Együttes közösen lép fel, Juhász Zsolt koreográfiájában adják elő a táncbetéteket - mondta, kiemelve, hogy a zenekarral közös produkció, Hollerung Gábor zeneigazgató és Pál István "Szalonna", az est zenei szerkesztője együttműködésével jött létre.

Az est második része a Monarchia bálja, amelyen a reformkortól jutunk el a kiegyezésig, gyönyörű zenével, táncokkal, mintegy 200 művész fellépésével - ismertette a programot.

A Duna Karnevál előadásainak sora az Egy hazában sokszínűen című programsorozattal bővül, amely a Magyarországon élő nemzetiségek máig meglévő tánc- és zenei tradícióiból vonultat fel egyedi produkciókat új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A program június 3-án, szombaton indul, délután gyerekeknek mutatják be a Duna Művészegyüttes Hamupipőke című produkcióját, este pedig az Magyar Állami Népi Együttes Kincses Felvidék című programjával várják a közönséget.

Mint mondta, június 6-án roma fesztivált rendeznek, az EtnoRom, Oláh Gergő és a Roma Soul, a Szilvási Gipsy Folk Band és a Duna Művészegyüttes fellépésével. A következő napon Balkán bállal, délszláv, bolgár, román, görög zenekarok, táncegyüttesek gálaestjével várják a közönséget. Június 8-án, csütörtökön visszatér a Magyar Állami Népi Együttes a Megidézett Kárpátalja című produkciójával - ismertette a Városmajori Szabadtéri Színpadon megvalósuló programokat.

Az idei Duna Karnevál elnevezésű eseménysorozatban 800 magyar és 200 külföldi művész, 37 zenei és tánccsoport 30 órányi produkcióval képviselteti magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!