Dvorák, Sosztakovics és Orff műveit szólaltatják meg a Nemzeti Filharmonikusok

Kultúra, 2017.02.06

Dvorák, Sosztakovics és Carl Orff műveit szólaltatja meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Dénes István vezényletével csütörtökön a Müpában.

Az esten elsőként Dvorák Karnevál-nyitánya, majd Sosztakovics Varieté-szvitje hangzik el - közölték a Nemzeti Filharmonikusok hétfőn az MTI-vel.

A hangversenyt Orff Carmina burana című zeneműve zárja Szemere Zita szoprán, Horváth István tenor, Haja Zsolt bariton, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató ifjabb Sapszon Ferenc) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában.

A Nemzeti Filharmonikusok spanyolországi turnéjukon február 19. és 22. között Gironában, Barcelonában és Zaragozában adnak koncertet, útjukat pedig Madridban zárják. Programjukban Haydn Esz-dúr Trombitaverseny, Mozart Esz-dúr Zongoraverseny és Mozart C-dúr Szimfónia című alkotása hangzik el Kovács János vezényletével, a szólista Mireia Farrés trombitaművész és Ránki Dezső zongoraművész lesz.

Az együttessel a hazai közönség legközelebb március 5-én a Zeneakadémián, a Kodály Zoltán-emlékkoncerten találkozhat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!