Dzsesszfesztivált rendeznek Pilisborosjenőn

Kultúra, 2018.06.03

Tóth Viktor és a Bird Food Market, a Mörpava, valamint a Várvölgyi Szabolcs Trio is fellép az első B52 JazzFesten Pilisborosjenőn június 9-én, szombaton.

A fesztivált a 2097 egyesület szervezi helyi civilek bevonásával. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményükben írták, szándékaik szerint a fesztivál olyan közösségi esemény lesz, amely minőségi dzsesszprodukciókat hoz el Pilisborosjenőre, emellett a helyi gasztronómia értékeit is felvonultatja. Elsősorban a helyi közönségre számítanak, de várják a távolabb élők részvételét is.

A fesztivál a Budai út 52-ben 16 órakor Tóth Viktor altszaxofonos, zeneszerző Könnyen érthető jazz című koncert-beszélgetésével kezdődik. Ezt követően lép színpadra a Mörpava zenekar, a fesztivál zenei házigazdája, amelynek tagjai közül többen pilisborosjenőiek.

A rendezvényen Tóth Viktor a Bird Food Market formációval is fellép, majd a Várvölgyi Szabolcs Trio hallható, amely 2013-ban alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakos hallgatóiból.

A fesztivál gasztronómiai kínálatában megtalálható a szintén helyi kötődésű Hajnali Sörfőzők első söre. A borkedvelők pedig pilisborosjenői borászok legjobb borait kóstolhatják meg. A sakkozni vágyók kihívhatják egy partira Gara Anita nemzetközi sakknagymestert, aki ötasztalos szimultánban méri össze tudását a JazzFest vendégeivel.

A fesztivál ingyenes, ugyanakkor a rendezvény költségeinek fedezéséhez a szervezők számítanak a közönség és a helyi közösség támogatására.

A programról további információ a http://2097.hu/helyi-kultura/a-b52-jazz-feszt-2018-evi-programja/ linken érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!