Egy Toldi parafrázis lett a zsűri díjazottja az AranyCORE zenebajnokságon

Kultúra, 2018.03.22

A Fák Alatt Zenekar Toldi-parafrázisa lett a zsűri díjazottja az AranyCORE zenebajnokságon, a hőst egy 21. századi Andrássy úti környezetbe ültette át a zenekar - mondta el Merkl László, az MTVA kiemelt szerkesztője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A közmédia szervezte bajnokságra Arany János verseinek megzenésített változatával pályázhattak a jelentkezők. Az Ákos, a Margaret Island és Wolfie (Punnany Massif) által alkotott zsűri leginkább azt tartotta mérvadónak, hogy a versenyzők hogyan ültetik át posztmodern zenei környezetbe a mintegy kétszáz éves szövegeket - mondta el a szerkesztő.

A Fák Alatt Zenekar Toldi legismertebb sorait idézte, mégis kreatívan oldotta meg a feladatott - fűzte hozzá.

A pályázatra 120 dal érkezett, ebből 65 került versenybe, amelyek a www.aranycore.hu oldalon is hallgathatóak. A legtöbb lájkot a Foreland zenekar gyűjtötte be, a második Papp Tilu Libavonat, a harmadik helyezett pedig a ZTM Projekt csapata lett.

A szerkesztő elmondta, hogy a legtöbb lájkot szerző három versenyző és a zsűri díjazottja Nagyszalontára, Arany János szülővárosába utazik és meglátogatja az íróhoz kapcsolódó emlékhelyeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!