Együttműködési megállapodást írt alá az MMA és a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia

Kultúra, 2017.03.22

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia (SAZU) a Pesti Vigadóban szerdán.

A határozatlan idejű megállapodásban a két akadémia rögzíti, hogy fejleszteni szeretnék művészeti együttműködésüket, valamint erősítik az egyes művészek és intézményeik között már meglévő kapcsolatokat - közölte az MMA az MTI-vel.

Mint írják, olyan együttműködési formák kialakítására törekednek, amelyek közös érdekeket szolgálnak. A tagjaik között pedig olyan kapcsolatok fejlesztését támogatják, amelyek mindkét intézmény nemzetközi céljaival összhangban vannak. Hivatalos látogatások és rendezvények alkalmával lehetőség szerint segítséget nyújtanak egymás tagjai számára.

A SAZU és az MMA képviselői 2014 novemberében szándéknyilatkozatba foglalták, hogy Ljubljanában és Budapesten kölcsönös cserekiállítást szerveznek magyar és szlovén művészek részvételével.

Ennek jegyében az MMA Képzőművészeti Tagozatának több mint 30 művésze mutatta be alkotásait a ljubljanai várban a 2015. július 1-jén megnyílt Szomszédolás című kiállításon, amelynek augusztus végéig csaknem 40 ezer látogatója volt, megtekintette többek között Dmitrij Medvegyev, Oroszország miniszterelnöke is. A tárlatot megvalósító csereprogram fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.

Az együttműködés folytatásaként augusztus 6-án Mesterek és mestereik - Hagyomány és folytonosság a szlovén festészetben címmel nyílt kiállítás a Műcsarnokban, amely az 1920-as évektől napjainkig nyújtott betekintést az ország képzőművészetébe. Ezt követően Szlovén kapcsolat címmel további kiállítások nyíltak az MMA városligeti intézményében. A tárlatok védnökei, Áder János magyar és Borut Pahor szlovén államfő 2015. szeptember 3-án közös látogatást tettek a Műcsarnokban.

Az együttműködés megállapodást Fekete György, az MMA, és Tadej Bajd, a SAZU elnöke írta alá. Jelen volt az eseményen Ksenija Skrilec, a Szlovén Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete, valamint Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Kiss B. Atilla, az MMA Határon Túli Bizottság elnöke és Boros Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője.

Az MMA 2016-ban hasonló együttműködési megállapodást írt alá a Krakkói Művészeti Akadémiával - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!