Elhunyt Philip Roth - Nemes Anna műfordító méltatása

Kultúra, 2018.05.23

Philip Roth klasszikus regényíró volt a szó Flaubert-i értelmében, vagyis az ember érdekelte: érzelmei, dilemmái, döntései, tettei, ezek okai és következményei abban a valóságban, amelyben ő maga élt, a huszadik század Amerikájában és globálizálódó világában - írta az MTI-hez eljuttatott méltatásában Nemes Anna műfordító.

Philip Roth, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja 85 éves korában hunyt el.

"Klasszikus volt annyiban is, hogy történetet írt, kibontakozással, csúcsponttal és feloldással, nem pedig szöveget, mint a formabontó kortársak. Klasszikus volt az igényessége: alapos előkészület - ha kellett, kutatás - után fogott az íráshoz és perfekcionista módon csiszolta tökéletesre a regény, a fejezet, a mondat szerkezetét, választott ki minden egyes szót" - fogalmazott Nemes Anna.

Mint írta, Philip Roth klasszikus módon játszott az érzelmek teljes skáláján a tragédiától a bohózatig, humorral, szarkazmussal, iróniával és öniróniával, így rajzolta meg művei alakjait, önmagából és önnön tapasztalatából merítve. Sokféle regényalakja álarca mögé bújva minduntalan azt kutatta, mit jelent amerikainak lenni, zsidónak, írónak, férfinak.

"Nobel-díjat ugyan nem kapott, de számtalan amerikai és nemzetközi irodalmi elismerése mellett kiemelkedik az amerikai történészek díja, amelyet az Összesküvés Amerika ellen című történelmi fikciójáért ítéltek neki: ebben azt bontja ki, milyen világ lett volna, ha 1940-ben nem Roosevelt, hanem a náci érzelmű Lindbergh nyeri az amerikai elnökválasztást" - közölte Nemes Anna.

A műfordító felidézte, hogy első remekbe szabott hosszú novellája, a Viszlát Columbus után Philip Roth viharos sikerét ugyan A Portnoy-kór című szókimondó könyve indította el 1969-ben, több mint huszonöt regényből álló életműve rendkívül sokszínű. A kezdő Roth-olvasót talán leginkább utolsó kisregénye, a Nemezis foghatja meg, de érdemes mindet elolvasni, ahogy maga az író tette 2011-ben, amikor úgy döntött, nem ír többet: időrendben visszafelé végigolvasta minden könyvét, és azt mondta, így van jól.

Philip Roth halálát helyi idő szerint kedd este jelentette az amerikai média. Az író egy New York-i kórházban halt meg szívelégtelenségben. Huszonöt könyve jelent meg, legismertebb művei az 1959-es Isten veled, Columbus, az 1969-es A Portnoy-kór és az 1990-es évek végén keletkezett "amerikai trilógiája", amelynek első kötetével, az Amerikai pasztorállal (1997) Pulitzer-díjat is nyert.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!