Elhunyt Balás-Piri László, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke

Kultúra, 2018.02.17

Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László '56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke és az 1956 Alapítvány kurátora - tájékoztatta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szombaton az MTI-t.

Közleményük szerint az 1935-ben született Balás-Piri László a "pesti srácok és lányok legendás nemzedékéhez tartozott". Egyetemista társaival - ahogy ő fogalmazott: "sok tisztességes magyarral együtt" - részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, amiért börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után nem folytathatta tanulmányait a budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti karán. 1960-tól a rendszerváltoztatásig többek között segédmunkásként, kocsikísérőként, bútorszállítóként dolgozott, hogy eltarthassa családját. 1990 után rendszeresen publikált napilapokban, folyóiratokban, "Emberek fehérben - 1956" című dokumentumkötete 1993-ban jelent meg.

Balás-Piri László 1999 óta, csaknem húsz éven át volt elnöke a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának. Ez a közalapítvány működteti a Terror Háza Múzeumot.

A "közép-európai népek szabadságáért megtett erőfeszítései elismeréseképp" 2016-ban szabadságharcos társával, Regéczy-Nagy Lászlóval együtt Petőfi-díjban részesült, amelyet már betegen vett át.

Balás-Piri Lászlót a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány saját halottjának tekinti - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!