Elhunyt Csendes László színművész

Kultúra, 2017.03.27

Életének 73. évében elhunyt Csendes László, az egri Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Az 1944-ben Rimaszombaton született színművész március 20-án, váratlanul halt meg.

Pályáját 1962-ben a komáromi Magyar Területi Színházban kezdte, majd a nyolcvanas évek elejéig a kassai Thália Színház tagja volt, ahol Dériné-díjjal tüntették ki. Négy évet töltött a kecskeméti Katona József Színháznál, valamint a debreceni Csokonai Színháznál. Egerben 1988-tól alapító tagja volt az önálló társulatnak. Két évtizede a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, sikeres alakításaiért kapta meg a Jászai-díjat. A pályán töltött negyven év alatt játszott klasszikus- és kísérleti darabokban, emellett rendezett is. Emlékezetes alakításai voltak többek között Miller Két hétfő emlékében Henry Higginsként és Shaw Pygmalionjában, valamint Vörösmarty Csongoraként. Több mint húsz filmet forgatott. Vendégművészként Budapesten egyebek mellett a Vígszínházban Rostand Cyranójában, a Nemzeti Színházban Németh László Villámfénynél című előadásában láthatta a közönség, de játszotta Shakespeare III. Richárd címszerepét, Sík Ferenc-díjat kapott a Ratkó József Segítsd a királyt! főszerepéért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!