Elhunyt Oláh György - Vizi E. Szilveszter: az egyik legnagyobb élő tudós ment el

Kultúra, 2017.03.09

Az egyik legnagyobb élő tudós ment el közülünk - mondta az MTI-nek az elhunyt Oláh György Nobel-díjas tudósra emlékezve csütörtökön Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnöke.

Az akadémikus kiemelte: Oláh György nevéhez nagyon jelentős felfedezések fűződnek. Nem véletlen, hogy Nobel-díjat kapott egyik felfedezéséért - emelte ki Vizi E. Szilveszter, megjegyezve: a másik, a környezeti felmelegedéssel kapcsolatos felfedezése, a szén-dioxid felhasználása, szintén Nobel-díj értékű felfedezés volt.

Oláh György halála "hatalmas veszteség" Magyarország, az egész világ, a világ tudománya számára - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter.

Az akadémikus felidézte, hogy Oláh György alapítója volt a Magyar Tudományos Akadémiának, s mindig hangsúlyozta a fiatal tehetségekre való támaszkodás fontosságát. Ezzel együtt Oláh György személye összekötő volt tudósok és nem tudósok, tudósok és politikusok között is és "ami még fontosabb, mindig az igazság oldalán állt" - fogalmazott Vizi E. Szilveszter.

Oláh György Nobel-díjas tudós életének 90. évében hunyt el szerdán, Beverly Hillsben. A 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusa Budapesten született 1927. május 22-én. Nevéhez fűződik a magyarországi műanyagipari kutatás és gyártás megalapozása, és ekkor kezdte a szénhidrogének reakcióinak és átalakítási jellemzőinek feltárására irányuló kutatásait.

Az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta Magyarországot, előbb Kanadában, majd az Egyesült Államokban élt. 1977-től a Dél-kaliforniai Egyetem professzora és a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója volt.

A karbokationok kutatásában elért eredményeiért 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott. 2001-ben a Corvin-lánccal, 2002-ben Bolyai-díjjal, 2011-ben Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!