Először rendezik meg a Nyitott Szemek Fesztivált

Kultúra, 2017.08.19

Első alkalommal rendezik meg a budapesti Jurányi Házban augusztus 25-én és 26-án a Nyitott Szemek Fesztivált, amelyen az idei évadban elérhető színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok mutatkoznak be a pedagógusok előtt.

A Nyitott Kör által szervezett évadnyitó mustrán lehetőséget teremtenek óvodapedagógusoknak, általános és középiskolai tanároknak, hogy átfogó képet kapjanak a 14 résztvevő budapesti társulat több mint 50 már futó vagy tervezett előadásáról, színházpedagógiai programjáról, az alkotó közösségek pedig így közvetlenül érhetik el a diákokat képviselő pedagógusokat.

A színházi nevelés több mint 25 éve kezdett kibontakozni Magyarországon, de máig nagyon sok iskolában nem ismert a módszer és az abban rejlő lehetőségek. Az első Nyitott Szemek Fesztivál célja a Közép-magyarországi régió óvodapedagógusainak, tanítóinak és tanárainak lehetőséget teremteni arra, hogy találkozzanak a térségben aktív színházi nevelési előadásokat, színházpedagógiai programokat létrehozó műhelyekkel, megismerjék futó előadásaikat, és ezen keresztül átfogó képet kapjanak a módszer lényegéről - olvasható a Nyitott Kör MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a mustrán a szervező Nyitott Kör mellett képviselteti magát az AppArt, a Bohócok a Láthatáron Csoport, a Budapest Bábszínház, a Detectivity project, a FAQ Társulat, a Fórum Társulat, az InSite Drama, a Katona József Színház Behívó programja, a Káva Kulturális Műhely, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a Simorág TánCirkusz, a SÍN Produkció, a Tünet Együttes és a Trainingspot Társulat.

A fesztivál három blokkban zajlik majd, blokkonként három teremben, korosztályonkénti felosztásban. Egy-egy termet töltenek meg az óvodásoknak és az általános iskola alsó tagozatosainak, valamint a felsős korosztálynak, továbbá a középiskolásoknak szánt programok.

A bemutatkozó szervezetek összesen 12 óvodásoknak és általános iskolai alsó tagozatosoknak szóló, 14 felső tagozatosoknak szóló és több mint 25 középiskolásoknak szánt színházi nevelési előadásról és színházpedagógiai programról fognak információt nyújtani. A részletes program a http://nyitottkor.hu/nyitott-szemek/ oldalon található meg.

A szakmai beszélgetéseket korcsoportonként Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője, Hudáky Rita, a Magyartanárok Egyesületének képviselője és Cziboly Ádám, az InSite Drama egyik alapító tagja moderálja.

A fesztiválon elsősorban pedagógusok jelenlétére számítanak, de minden érdeklődőt várnak. A programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni augusztus 24-én délig lehet a http://nyitottkor.hu/nyitott-szemek/ linken.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!