Első alkalommal rendezik meg a Művészeti Egyetemek Találkozóját

Kultúra, 2018.04.05

Első alkalommal rendezik meg a Művészeti Egyetemek Találkozóját (MET), amelyen előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal és workshopokkal mutatkoznak be a különféle művészeti ágakban tanuló hallgatók április 13. és 15. között Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban.

A háromnapos rendezvényen valamennyi budapesti művészeti egyetem - a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) -, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának hallgatói ismerhetik meg egymás munkáit és mutatkozhatnak be a közönségnek.

Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője a programot beharangozó budapesti sajtótájékoztatón hiánypótló rendezvénynek nevezte az évtizedekkel ezelőtt megszűnt művészeti főiskolai össztalálkozó újraélesztését.

Hangsúlyozta, hogy a művészeti egyetemek hallgatóinak ezidáig nem nyílt lehetőségük arra, hogy egy helyen találkozzanak egymással, személyes kapcsolatokat teremtsenek és eszmét cseréljenek.

Péntektől vasárnap estig a színház épületében változatos programokkal, akciókkal, performanszokkal, kiállítással, filmvetítéssel, színházi és táncelőadással, valamint koncertekkel várják az érdeklődőket, akik több alkotói folyamatba is bekapcsolódhatnak.

A látogatók bepillantást kapnak a művészeti egyetemeken folyó oktatásba is - tette hozzá Bagó Bertalan, kiemelve, hogy a művészet iránt érdeklődő középiskolások testközelből ismerhetik meg a művészeti egyetemeken zajló munkát.

Mint megjegyezte, a rendezvény a művészeti egyetemek hallgatói önkormányzatainak közreműködésével, Székesfehérvár önkormányzatának támogatásával valósul meg.

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy megalapították a Pelikán-díjat, amelyet a fesztivál végén adnak át. Az elismerés egy éven át havi 100 ezer forintos támogatással jár.

Az első összművészeti találkozón 26 nyilvános esemény várja az érdeklődőket. Az SZFE három előadással,filmvetítésekkel és koncerttel érkezik, de drámajátékos foglalkozásokat és mozgástréningeket is tartanak. Az MTE táncbeavató foglalkozásán az érdeklődők megismerhetik a balett, a modern tánc és a néptánc évfolyamokat, és rövid ízelítőt kapnak a gyakorlatok, próbák és előadások világából. Az LFZE többek között egy kvartettel lép fel, a MOME, a PTE és az MKE hallgatói közös kiállításon mutatkoznak be és különféle workshopokat szerveznek.

Az egyetemisták mellett a programban a MOME néhány tanárával lesz beszélgetés. A fellépők között van Wéber Kristóf, a Vera H Quintet és a Bekvart zenekar is. Mindezek mellett a középiskolásokat pályaválasztási tanácsadással is várják a rendezvényre.

A nyilvános események mellett számos zártkörű rendezvény is lesz, kifejezetten azzal a céllal, hogy az intézmények egyes hallgatói közelebbi munkakapcsolatba kerüljenek egymással. A közös munka eredményét április 15-én, vasárnap a színház nagyszínpadán láthatja a közönség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!