Elvis Presley halálának 40. évfordulójára emlékeznek az Egyesült Államokban

Kultúra, 2017.08.16

Elvis Presley, a rock királya halálának 40. évfordulójára emlékeznek szerdán az Egyesült Államokban.

Virrasztásokkal, filmekkel, interjúkkal emlékeznek az alig 42 esztendősen szívrohamban elhunyt Presleyre, s ezúttal ritkán nyilatkozó özvegye is interjút adott.

Már az évforduló előtti napokban amerikaiak ezrei vándoroltak el Gracelandbe, amely Presley memphisi villájának neve, s ahol a síremléke is áll. Napok óta tart a mécseses virrasztás, bár az idén az emlékezés hangjai mellett a morgolódáséi is kiszűrődtek. Négy évtized óta először fordul elő ugyanis, hogy aki emlékezni és tisztelegni akar a síremléknél, annak 28 dolláros (mintegy 7000 forint) belépőjegyet kell váltania.

Az Elvis halála után turisztikai látványossággá is vált és nemrégiben szórakoztató-központtal, szállodával, étteremmel is kibővített Gracelandben kilencnapos rendezvénysorozatot tartanak, amelyen a többi között fotókiállításokkal, zenehallgatással és beszélgetésekkel idézik fel Elvis alakját. Memphisben - amely Tennessee államban van - a hétvégén koncertet rendeznek: levetítik Elvis leghíresebb előadásainak részleteit és szimfonikus zenekar adja majd elő Elvis számait. Díszvendégként jelen lesz a művész özvegye, Priscilla Presley is. A 72 éves özvegy a People magazinnak adott hosszas interjút. A George W. Bush elnök lánya, Jenna Bush Hager által készített beszélgetésben Priscilla Presley felelevenítette megismerkedésük történetét és közös életük epizódjait. "Mindig úgy éreztem, mintha csakis nekem énekelne" - fogalmazott az azóta színésznőként is ismertté vált Priscilla Presley. Hangsúlyozta, hogy Elvis abszolút újat hozott, s nem csupán abban, ahogyan énekelt és gitározott, hanem a stílusban is. "Mindenki odavolt érte és még mindig odavannak érte." - emlékezett az özvegy.

Megemlékezett Elvis Presleyről több újság és televíziós műsor is. A TCM csatornán szerdán Elvisről készült dokumentumfilmet, valamint a szereplésével készült régi filmeket vetítettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!