Emkléktáblát avattak Debrecenben Kóti Árpád, a nemzet színésze tiszteletére

Kultúra, 2019.11.18

Domborműves emléktáblát állított a 2015-ben elhunyt Kóti Árpád, Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja tiszteletére hétfőn a Nemzeti Színház és a MASZK Országos Színészegyesület.

Stremeny Géza szobrászművész által tervezett emléktáblát a színművész születésének 85. évfordulója alkalmából egykori lakóháza, a Darabos utca 4. szám alatti társasház Hunyadi utcai homlokzatán leplezte le Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.

A táblaavatót megelőző, a helyi Déri múzeumban rendezett megemlékezésen, amelyen ott volt Kóti Árpád özvegye is, elsőként Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója személyes hangvételű felszólalásban idézte fel az együtt töltött éveket.

"Itt van velünk, nagy mozdulatai, gesztusai velünk élnek, gyarapítják a színházi anekdotahalmazt" - mondta a színigazgató, aki szerint a kiváló színész, Kóti Árpád jól példázza "a nagy magyar vidéki színész sorsát", amely "egyszerre csodálatos és tragikus".

Vidnyánszky szerint csodálatos abból a szempontból, hogy debreceni volt, jól érezte magát a városban, szerették őt, ugyanakkor tragikus, mert a városon kívül kevésbé ismerték.

Ez jelzi a magyar színész helyét a társadalomban, ami nem megfelelő, amin változtatni kell - fűzte hozzá a Nemzeti Színház vezetője.

"Árpádnak sikerült élete végén megfelelő díjakban részesülnie" - utalt Vidnyánszky a Kossuth-díjra és a Nemzet Színésze elismerésre, majd úgy jellemezte Kóti Árpádot, hogy "különleges, legendás színésze volt az országnak".

Vidnyánszky Attila fontos programnak nevezte a Nemzeti Színház és a MASZK közös törekvését, hogy emléktáblát állítsanak kiváló magyar színészeknek, hogy "e csodálatos emberek emléke megmaradjon a hazájukban".

Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész, rendező, a MASZK elnöke felidézte, hogy 1967 és 1971 között debreceni középiskolásként látta először színpadon Kóti Árpádot, aki már akkor nagy hatással volt rá. "A hűség alapvető emberi tulajdonság" - mondta arra utalva, hogy Kóti 1963-től haláláig a Csokonai Színházban dolgozott, és hatalmas életművet hagyott hátra: csaknem kétszáz szerepet formált meg pályafutása alatt.

Csikos Sándor, a Csokonai Színház Jászai-díjas művésze a Kóti Árpáddal közösen megélt sztorik közreadásával idézte fel egykori barátja emlékét, Gemza Péter, a színház jelenlegi igazgatója a társulat örökös tagjára emlékezett a hozzá köthető anekdotákat felidézve.

A megemlékezésen levetítették a Kóti Árpádról készült portréfilmet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!