Emlékérmét bocsát ki az MNB az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából

Kultúra, 2018.10.15

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 ezer forint címletű ezüst és 2 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki kedden, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által rendezett Az Osztrák-Magyar Monarchia katonai összeomlása és annak következményei című nemzetközi tudományos konferencia keretében - közölte az MTI-vel az MNB hétfőn.

A közlemény szerint Az első világháború befejezése elnevezésű emlékérmékkel a jegybank a magyar katonák hősies helytállása, áldozatvállalása előtt tiszteleg a Nagy Háború befejezésének centenáriumán.

A színesfém emlékérme különleges, forint emlékérméknél eddig még nem alkalmazott fémszínű gépi patinázott kivitelben jelenik meg, erősítve a tematika hangulatát.

A Bitó Balázs ötvösművész által tervezett emlékérmék előoldalát egy Európa-központú világtérképrészlet uralja, melyen az első világháború magyar katonák részvételével zajlott legjelentősebb ütközeteit egy-egy csillag és a települések bekeretezett neve jelöli. A szembenálló hatalmak, valamint a semleges országok megkülönböztetését három eltérő, a vereten megjelenített felületi kiképzés szolgálja.

A hátoldal központi motívumaként egy lövészároki életkép elevenedik meg az első világháborúra jellemző állásháborút, a háború tragikumát, a katonák hősies helytállását, bajtársiasságát ábrázolva. A lövészárok kereszt formára emlékeztető alakja a kegyeletadást is sugallja.

Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el.

Mindkét emlékérme átmérője 37 milliméter, széle recézett. A 10 ezer forint névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 2 ezer forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készül.

A 24 gramm súlyú ezüst érméből tükörfényes kivitelben 3 ezer darab, a 23,7 gramm súlyú színesfém érméből, különleges gépi patinázott kivitelben 10 ezer darab verhető.

Az első világháború befejezésének 100. évfordulójára megjelenő ezüst emlékérme a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém emlékérme egy évig névértéken lehet megvásárolni október 16-tól a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában, illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!