Emléktáblát avattak Tersánszky Józsi Jenő író tiszteletére

Kultúra, 2018.09.13

Emléktáblát avattak Tersánszky Józsi Jenő író születésének 130. évfordulója alkalmából szülőháza közelében a vasárnapig tartó Nagybányai Magyar Napok keretében.

Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969) - Misi Mókus és Kakuk Marci megalkotója - tiszteletre szülővárosában, Nagybányán emlékkiállítást is berendeztek, ahol a látogatók műveiből is hallgathattak részleteket az író előadásában.

A Kossuth-díjas szerző 1953-ban írta meg Misi Mókus kalandjait, amelyből később a Magyar Televízió bábfilmsorozatot készített. De legalább ennyire ismertek az író regényei és novellái is - hangzott el az M5 kulturális csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.

Mint kiemelték, bár az író már fiatalon Budapestre költözött, az erdélyi város számos művében fellelhető. Dávid Erzsébet magyartanár a műsorban elmondta: Tersánszky Józsi Jenő ezer szállal kötődik a városhoz, regényeibe sok jellegzetes alak a nagybányai világból került be.

A Nagybányai Magyar Napok szervezői szerint a megmaradás záloga az is, hogy nem hagyják feledésbe merülni a város neves szülötteit. "Ne feledjük el azokat az elődeinket, akik itt születtek, itt éltek és alkottak Nagybányán" - mondta Kovács Richárd szervező, aki szerint emlékük megőrzése a nagybányai magyarok feladata.

Mint a Főtér Fesztivál honlapján olvasható, az emléktábla avatást a főtéri Platthy-háznál tartották, az emlékkiállítás a Schreiber-házban nyílt meg szerdán. A rendezvényen szombaton a Misi Mókus kalandjait a budapesti Óperenciás Bábszínház mutatja be, emellett a Nicolae Iorga Általános Iskola diákjainak Tersánszky-előadása is látható lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!