Emmi: 50 millió a Fonó felújítására, indul a Csoóri Sándor Program

Kultúra, 2017.11.13

A kormány 50 millió forintot biztosít a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére, a népi kultúrát támogató Csoóri Sándor Programban 2,5 milliárd forintot osztanak szét mintegy 1400 szervezet között - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

A világ legjobb világzenei kiadói közé is tartozó Fonó főhajtást érdemel. Tevékenységét erősíti, hogy az UNESCO a táncházmozgalmat és a Kodály-módszert is felvette a védett szellemi kulturális örökségi listára. A Fonó épülete felújításra szorul - indokolta Hoppál Péter a kormánydöntést, amely a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítésére 50 millió forintot ad.

Mint kifejtette, a Fonó Budai Zeneház terei, infrastruktúrája, hangtechnikai eszközei egyaránt felújításra és fejlesztésre szorulnak, a november 8-i kormányhatározat ezért vette fel a Fonót a kulturális intézmények felújítási programjába. Az MTI információi szerint jövő nyáron indulhatnak a munkálatok, várhatóan a felújítás alatt is működik a pezsgő programéletet lebonyolító budai ház.

Hoppál Péter megemlítette, hogy a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épületének teljes felújítása jövő tavaszra fejeződhet be, így 2018 nyarától ismét a régi helyén folytathatja tevékenységét az intézmény.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy 1376 jogi személyiséggel rendelkező szervezet kap támogatást a most induló Csoóri Sándor Program keretében. A kezdeményezés célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök szakmai munkájának segítése. A programban a legalább két éve folyamatosan és rendszeresen működő nem hivatásos csoportok vehetnek részt.

"A támogatott szervezet között 592 határon túli. A jogi személyiséggel nem rendelkező, kisebb közösségek a nagy országos szakmai szervezetek és intézmények keretéből valósíthatják meg programjaikat" - tette hozzá Hoppál Péter. A nyertes pályázók listája elérhető az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján.

Elhangzott, hogy a Csoóri Sándor Program támogatottjai között van a Fonó Budai Zeneház is, amely programjai ez évi finanszírozására 40 millió forint kiemelt támogatást kap. Az államtitkár szólt arról, hogy a program támogatottjai általában 700 ezer forint és 8,2 millió forint közötti összeget fordíthatnak például népviselet készíttetésére, élő népzenei együttesek szolgáltatásainak igénybevételére, szakmai-oktatói költségekre, technikai és eszközbeszerzésre.

"Jelentős a támogatások között az erdélyi és kárpátaljai közösségek oktatást elősegítő hangszerbeszerzése és táncházi programok támogatása szerte a Kárpát-medencében" - mondta Hoppál Péter.

Az államtitkár kitért arra, hogy az idei 2,5 milliárdos támogatás jövőre a duplájára, 5 milliárdra nő, és az ideitől eltérően már nyílt pályázatot írnak ki. Hoppál Péter reményét fejezte ki, hogy az EMET jövő évi pályázati kiírásai már idén december 31. előtt megjelennek.

A sajtótájékoztatón Balogh Júlia, a Csoóri Sándor Alap tanácsadó testületének elnöke arról beszélt, hogy a program keretében két év alatt elérhető 7,5 milliárd forint olyan hatalmas segítség, amelyet a népi kultúra még soha nem kapott Magyarországon. Csoóri Sándor özvegye hozzátette: szeretné, ha a jövőben az autentikus népzenét játszó előadók is jogdíjat kaphassanak.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!