Ennio Morricone jövő januárban visszatér Budapestre

Kultúra, 2018.07.03

Alig több mint egy év után ismét Magyarországon ad koncertet Ennio Morricone. Minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője novemberben lesz 90 éves, 2019. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar fogja kísérni.

Ennio Morricone tavaly még úgy gondolta, a jövőben a turnék helyett zeneszerzői munkásságára fog fókuszálni. A 60 Years of Music World Tour című koncertsorozat - amelynek keretében tavaly októberben lépett a budapesti Aréna színpadára - óriási sikere miatt azonban módosított elhatározásán és úgy döntött, egy rövid, exkluzív turné erejéig visszatér - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A hat európai várost, köztük a magyar fővárost érintő Ennio 90. születésnapi jubileumi koncertsorozat keretében Berlinben, Prágában, Stockholmban és Oslóban is fellép a zeneszerző.

A 89 éves Ennio Morricone több mint félezer zeneművet komponált kifejezetten mozi- és tévéfilmek aláfestéséhez, emellett több mint száz klasszikus zeneművet jegyez. Ő írta például A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Volt egyszer egy Amerika, a Cinema Paradiso és más világhírű filmek zenéjét. Dolgozott európai és hollywoodi rendezőkkel, szerzett zenét westernhez, drámához, vígjátékhoz, kalandfilmhez, krimihez, életrajzi művekhez.

Golden Globe- és Grammy-díjai mellett hat filmzenéért jelölték Oscarra, és 2016-ban, 87 évesen végül meg is kapta a szobrocskát Quentin Tarantino Aljas nyolcas című westernjéhez komponált zenéjéért. 2007-ben életművéért is átvehette az Amerikai Filmakadémia elismerését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!