Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház

Kultúra, 2017.03.20

Erdélyben, a szerző, Tamási Áron szülőföldjén turnézik Vitéz lélek című produkciójával a budapesti Nemzeti Színház.

Hétfőn a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, kedden Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, szerdán Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, csütörtökön pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában látható az előadás, amely 2013 őszén Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként. Marosvásárhelyen és Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán a rendező is ott lesz, hogy köszöntse a nézőket - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a turnéra vasárnap indult útnak az előadás 14 szereplője és a 31 fős műszaki személyzet, hogy bemutassák Tamási Áron példázatát összesen több mint kétezer néző előtt, teltházas előadásokon.

A Vitéz lélek című produkciót eddig 64 alkalommal játszotta a társulat, számos alkalommal vidéki meghívásoknak eleget téve.

Tamási Áron egy novellája átdolgozásaként írta példázatát 1940-ben, abban az évben, amikor a Trianonban elszakított Észak-Erdély és Partium visszakerült az anyaországhoz. Nem sokkal később a budapesti és a kolozsvári Nemzeti Színház is műsorra tűzte az újrakezdésről szóló művet, melyben az emberi tisztesség és hit ereje, a házépítés gesztusa, és a darab boldog befejezése is reménykeltő volt abban a történelmi helyzetben. A mű középpontjában önmagunk és az egész magyarság lelki újjászületése áll.

Az előadásban Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Rubold Ödön, Barta Ágnes, Szélyes Ferenc, Nagy Anna, Tóth László, Trokán Nóra, Tóth Auguszta, Varga József, Újvári Zoltán, Demény Ákos, Demény Máté és Herédi Mátyás játszik. A produkció zeneszerzője Könczei Árpád, a díszletet Olekszandr Bilozub, a jelmezeket Balla Ildikó tervezte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!