Farsangnyitó Dalidó lesz Debrecenben

Kultúra, 2018.01.11

Farsangindító családi napokat rendeznek a hétvégén Debrecenben: a Dalidót immár hatodik alkalommal szervezi meg a helyi önkormányzat, a Kölcsey Központ és a Vojtina bábszínház a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) 11 középiskolája diákjainak közreműködésével - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs, a város kulturális alpolgármestere emlékeztetett rá: 2013-ban született újjá a cívisvárosnak az évszázados hagyománya, amikor a vízkereszt utáni első hétvégén rendezett Dalidón a céhek mesterei, legényei, inasai együtt ünnepeltek a város polgáraival, jelmezes felvonulást és táncmulatságot tartottak.

A mostani Dalidón az egykori kézműves hagyományok mellett a város szakképző intézményeinek diákjai a modern kézművességet is megjelenítik. Ez a hagyomány és megújulás jól illeszkedik Debrecen kulturális stratégiájába és erre épül az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023-as pályázatuk is - tette hozzá Komolay Szabolcs.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta: a "kurta lábú közönséget" gólyalábasok fogadják szombaton délelőtt a Kölcsey központban, s a "langaléta garabonciások" vásári komédiával nyitják meg a kétnapos programsorozatot.

Itt a farsang, áll a bál címmel rendezik meg az Alma zenekar koncertjét: az együttes a farsangi énekek mellett bemutat néhány hortobágyi tematikájú dalt is abból a tízből, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) felkérésére komponáltak. A nap folyamán jelmezversenyre, táncmese-bemutatóra és mesejátékokra is várják a családokat a Kölcsey Központban - jelezte Bódor Edit.

Tirpák Zsolt, a DSZC főigazgatója hozzátette: a 11 szakképző iskola diákjai a szakmák játékos bemutatkozására hívják az érdeklődőket. Sütnek farsangi fánkot és debreceni páros kolbászt, lesz kalácsfonás, ruhabemutató, robotkészítés, gépészet és informatika, de a Kölcsey Központ előtt patkókat is kovácsolnak a "gépiparis" diákok - sorolta a főigazgató.

A Dalidó második napján, vasárnap a Vojtina bábszínházban folytatódnak a programok, ahol előbb mutatványosok "csapnak nagy csinnadrattát", majd Csokonai Vitéz Mihály története elevenedik meg Dorottya, vagyis A dámák diadalma a Fársángon címmel - ismertette a sajtótájékoztatón Asbóth Anikó, a bábszínház igazgatója.

Hozzátette: megtartják az állatok farsangját is, ahol "a Bab társulat jóvoltából felettébb hatalmas, jó magaviseletű állatokkal találkozhatnak kicsik és nagyok - óriásbábok formájában".

A Dalidót követően a farsangi programok februárban a Vojtina hagyományos maskarádéjával fejeződnek be Debrecenben - jegyezte meg Asbóth Anikó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!