Felavatták Arany János emléktábláját a 45. Tokaji Írótábor résztvevői

Kultúra, 2017.08.13

Felavatták Arany János emléktábláját a 45. Tokaji Írótábor résztvevői a tanácskozás utolsó napján vasárnap Tokajban.

Györfi Sándor szobrászművész alkotását a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban leplezte le Molnárné Tóth Erika, a gimnázium igazgatója, Posta György, a város polgármestere és Hubert Ildikó irodalomtörténész. A Magyar Írószövetség nevében Pap-Für János, a szervezet titkára helyezte el az emlékezés koszorúját az emléktáblánál.

A vasárnapi plenáris üléseket követően írótábori díjakat és elismeréseket adtak át. Az írótábor díját az idén Nagy Zsuka nyíregyházi költő, szerkesztő vehette át. A Nagyhordó-díjat Pomogáts Béla író, a Hordó-díjakat pedig Dobozi Eszter író-költő, Cseke Péter irodalomtörténész és Turczi István író, műfordító, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője kapta meg.

A négynaposra bővült 45. Tokaji Írótábor Arany János munkásságára, valamint az elmúlt 200 év magyar irodalmának közvetítésében bekövetkezett változásokra és kihívásokra fókuszált. A szó útja - a magyar irodalom közvetítésének kihívásai, változásai és módozatai Arany Jánostól napjainkig címet viselő tanácskozás - a megújulás jegyében - története óta először kilépett a megszokott szakmai keretek közül, a tanácskozás ideje alatt családi programokat és egyéb kulturális rendezvényeket is szerveztek Tokajban és környékén.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!