Fliegauf Benedek lesz a csütörtökön kezdődő CineEast Fesztivál zsűrielnöke

Kultúra, 2018.10.03

Fliegauf Benedek rendező, forgatókönyvíró, producer lesz a csütörtökön kezdődő, két és fél héten át tartó luxembourgi CineEast Fesztivál zsűrielnöke - közölte a brüsszeli Balassi Intézet.

Az évente több mint tízezer látogatót vonzó, közép- és kelet-európai filmtermés legjavát bemutató fesztivál programjában öt magyar és magyar koprodukciós alkotás szerepel, valamint most először nyitja meg magyar mozi a seregszemlét.

A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés magyar animációs akció-thrillert csütörtök este vetítik a rendező jelenlétében. A tájékoztatás szerint az animációt Milorad Krstic szerb származású, Magyarországon élő festő, látványtervező, animációs művész és Ezüst Medve-díjas rendező készítette, írta és a látványvilágot is ő álmodta meg.

A fesztiválon vetítik Szabó Iván és Vranik Roland Az állampolgár című 2016-os filmjét. Látható lesz Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje, a programban szerepel Nagypál Orsi Nyitva című 2018-ban készített romantikus komédiája és látható lesz Révész Bálint Nagyi Projekt című magyar-angol koprodukcióban készült dokumentumfilmje. Bemutatják továbbá Raúl de la Fuente és Damian Nenow Another Day of Life című, a magyar mellett lengyel, spanyol, belga és német koprodukcióban készült, a cannes-i filmfesztiválon is vetített, idén készült háborús kaland-animációját is.

A fesztiválon, a versenyprogramon kívül levetítik Fliegauf Benedek Csak a szél című 2011-ben magyar, német és francia koprodukcióban készült filmdrámáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!