Frenk Tudom kivagyok című új lemezét mutatja be az A38-on

Kultúra, 2020.01.23

Tudom kivagyok címmel elkészült Frenk hatodik szólólemeze. Az egyéni hangú előadó-dalszerző február 8-án az újbudai A38 hajón mutatja be friss anyagát, emellett régebbi dalaiból is játszik.

"Ez a lemez a kisebbséghez szól. Olyan emberekhez, akik képesek lázadni, akik átlátnak a politika és a vallás hazugságain, akik szeretik Budapestet, akik tudnak még feltétel nélkül szeretni, akik a társadalom perifériáján érzik magukat, és nem utolsó sorban szeretik a valódi zenét" - fogalmazott Frenk új lemeze kapcsán.

A 42 éves, Dunaújvárosból indult Frenk (Torma Gábor) a hiperkarma dobosaként lett ismert a 2000-es évek első felében (az alternatív csapatból 2016-ban szállt ki végleg), több mint tíz éve a Budapest Bárban az állandó énekesek egyike.

Rock and roll alapú, időnként David Bowie-t, Iggy Popot idéző lemezein és koncertjein a hétköznapok és az éjszakák elfojtott világáról, problémáiról és élményeiről énekel. Tudom kivagyok című albuma nyolc új számot tartalmaz. A dalokat Frenk írta, és maga is játszotta fel a stúdióban valamennyi hangszert, kivéve a basszusgitárt, amelyen Giret Gábor hallható.

"Talán kicsit exhibicionista dolog, de úgy érzem, a fejemben összeálló koncepciót, érzéseket saját magam tudom a leghitelesebben feljátszani. Persze az is benne van ebben a módszerben, hogy költséghatékony, nem próbaigényes, és sokkal gyorsabb így a munka" - mondta korábban Frenk az MTI-nek.

Az énekes számára az elegancia nagyon fontos, ezt hiányolja mai világunkból. "A gátlástalanság, a mindenkin keresztül gázoló mentalitás harapózott el, vonatkozik ez a politikára, a viselkedésre vagy az öltözködésre, és ez nekem nagyon nem tetszik. A magam részéről a dalszövegeimben is törekszem az eleganciára".

A koncerteken Frenk ismert hazai zenészeket tudhat maga mellett: az említett Giret Gábor mellett Bátor Bence (dobok), Vastag Gábor (gitár, vokál) és Vízvárdi András (billentyűk) játszik a zenekarában. A lemezbemutató koncerten, február 8-án az A38 hajón egykori zenésztársa, Bérczesi Róbert (hiperkarma), illetve Saiid (ex-Akkezdet Phiai) lesz a vendég. (Egy nappal korábban, február 7-én Frenk is színpadra lép a hiperkarma húszéves jubileumi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában.)

Frenk tavaly szerepelt az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorsorozatában is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!