Fulladás okozta Dolores O'Riordan halálát

Kultúra, 2018.09.06

Alkoholmérgezést kapott, ezt követően fulladt a fürdőkádba Dolores O'Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője januárban - írja a BBC a westminsteri igazságügyi orvosszakértőre hivatkozva.

Dolores O'Riordan váratlanul hunyt el január közepén egy londoni hotelben, a pizsamát viselő nő testét a fürdőkádba merülve találták meg. Az énekesnő nem hagyott hátra üzenetet és nem voltak arra utaló bizonyítékok, hogy ártani kívánt volna magának.

A szobában öt kis alkoholos üveget és egy üveg pezsgőt találtak, a toxikológiai vizsgálat a vezetéshez engedélyezett határérték négyszeresét találta O'Riordan vérében.

Shirley Radcliffe igazságügyi orvosszakértő szerint alkoholmérgezés miatt bekövetkezett fulladás okozta az énekesnő halálát. "Semmi nem utal arra, hogy nem baleset történt" - mondta.

A 46 éves énekesnő felvételeket készíteni érkezett a brit fővárosba. A rendőrség akkor megállapította, hogy nem voltak gyanús körülményei O'Riordan halálának.

A The Cranberries többek között a Zombie című slágerével vált világhírűvé és a 90-es évek egyik legnagyobb rockzenekarává.

O'Riordan évek óta szenvedett testi és mentális egészségügyi problémáktól. 2017-ben hátfájdalmai miatt a The Cranberries megszakította világkörüli turnéját. Az énekesnő bipoláris zavarban szenvedett, 2014-ben egy
repülőtéri incidens miatt bírósági ítéletet is hoztak ellene.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!