Gálaesttel emlékeztek a holokauszt roma áldozataira a Nemzeti Színházban

Kultúra, 2018.05.19

Negyedik alkalommal rendezték meg a holokauszt roma áldozataira emlékező gálaestet szombaton a Nemzeti Színházban.  

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a 371 csillag című rendezvényen azt mondta: május 16. a roma ifjúság és bátorság napja, amikor azokra a hősökre emlékeznek, akik 1944-ben ugyanezen a napon az auschwitz-birkenaui táborban addig példa nélküli módon fellázadtak az SS-katonák ellen, akik gázkamrába akarták terelni őket.

Kiemelte, az ellenállók nem arra gondoltak, hogy hősökké válnak, hanem a gonoszság megállításáért cselekedtek, a közös veszélyben pedig megszűnt a másság, az eltérő társadalmi helyzet, a véleménykülönbség és - a '48-as szabadságharchoz, az '56-os forradalomhoz, az 1990-es marosvásárhelyi "fekete márciushoz" hasonlóan - felülkerekedett a közös magyar tudat cigányoknál és nem cigányoknál.

Langerné Victor Katalin úgy fogalmazott, ami történt, az gyászos, de a rendezvény célja ma nem a gyász, hanem a jövőre gondolás és annak a megértetése, hogy "egymásra vagyunk utalva akkor is (...), ha a gonoszság és kegyetlenség nem hömpölyög az utcákon".

"Rajtunk is múlik, hogy akik utánunk jönnek, értik-e az egymásra utaltságot és vajon támasztékai lesznek-e egymásnak, ismerik-e majd a több száz éves közös múltunkat, a cigányság belső tüzét, a festményeik hangulatát, a zenéjük színét, ízét" - mondta a helyettes államtitkár.

A gálaeset műsorában fellépő művészek a túlélők vallomásai és irodalmi művek alapján idézték meg a múltat. A rendezvény címében szereplő szám a cigánytáborban született gyermekek számára utal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!