Genfben mutatják be Sáry László kisoperáját

Kultúra, 2017.02.06

Genfben mutatják be Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját Balázs Zoltán, a Maladype Színház vezetőjének rendezésében pénteken.

Az előadásban Borbély László (zongora), Petrovics Anna, Rákóczy Anna (fuvola), Rozmán Lajos (klarinét), Duffek Ildikó, Huszárik Kata, Kéringer László és Szilágyi Ágota (ének) lép színpadra a genfi Théatre Saint-Gervais-ben. Az előadás zenei vezetője Rozmán Lajos - közölte a Maladype Színház hétfőn az MTI-vel.

Az előadás alapja Weöres Sándor Téma és variációk című verse, amely egyetlen versszak tizenkétféle játékos szövegváltozata, így az operának cselekménye nincs.

Sáry László - saját műfaji meghatározása szerint - "félig komoly operája" végtelenül variálható zenei kombinációs játéksorozat. A szokatlan hangzás alapját a klasszikus hangszerek - zongora, fuvola, klarinét - mellett a speciális ütős hangszerek - kövek, tikfák - adják.

A Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble művészei a közönség kreatív együttgondolkodására alapozva, a nézőket partnerként bevonva építik fel esténként az összművészeti eseményt: a költő, a zeneszerző és a rendező által kijelölt "játéktéren" belül szabad utat engednek az improvizációnak is, így két egyforma előadást nem láthat a közönség.

Sáry László Remek hang a futkosásban című művét Balázs Zoltán a 2015. évi Nemzetközi Bartók Szemináriumon és Fesztiválon a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble koprodukciójában vitte színre, a bemutatót országos fesztiválturné követte. Az előadás 2016. szeptember 8-án a bécsi Musiktheatertage Wien fesztiválon vendégszerepelt. A darab 2016-ben elnyerte az év komolyzenei művéért odaítélt Artisjus-díjat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!