Gyermekotthonban lakó gyerekeket lát vendégül a Vásáry Tamás Alapítvány

Kultúra, 2018.05.19

A Vásáry Tamás Alapítvány május 23-án a Millenáris parkban tartja első jótékonysági gyermeknapját, amelyre több budapesti gyermekotthon kapott meghívást.

A társadalmi integráció jegyében családokat is várnak a rendezvényre, hogy gyerekeik együtt tudjanak játszani gyermekotthonban nevelkedő társaikkal a Millipop játszóházban - közölték a szervezők az MTI-vel.

A felnőtteket informatív és érzékenyítő beszélgetések is várják, valamint megismerkedhetnek az alapítvány munkatársaival, a szervezet működésével, célkitűzéseivel és segítő programjaival.

Előadást tart mások mellett Fekete-Buzás Eszter, a Bolyai Gyermekotthoni Központ igazgatója, Szabolcsi Dávid pszichológus a pályaorientációról és a gyermekek motiválásáról beszél, délután pedig egy filmvetítéssel összekapcsolt beszélgetést tartanak, amelyen Kuslits Gábor, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója a nevelőszülőség témáját járja körbe.

A rendezvényen lehetőség lesz 1000 forintért támogatói jegyet venni, ezzel az alapítvány munkáját lehet segíteni.

A Vásáry Tamás Alapítvány jelenlegi formájában 2017-ben jött létre, amikor Vásáry Tamás zongoraművész-karmester felkarolta az addig Közel Hozzánk néven működő, 2011-ben alakult szervezetet. Célkitűzésük az otthontalan gyermekek megsegítése, lelki és társas jóllétük növelése.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!