Hálózat segíti a balkáni világzene tehetségeinek bekapcsolását az európai vérkeringésbe

Kultúra, 2020.08.06

A fiatal balkáni világzenei tehetségek becsatornázást segíti az európai vérkeringésbe az önfenntartó hálózatként felépülő MOST. A misszióhoz zenekarok, fesztiválok, menedzserek és kreatív városi projektek egyaránt kapcsolódnak.

A budapesti Hangvető által vezetett MOST hálózat a koronavírus-járvány miatt sújtott zenepiacon különösen fontos szerepet játszhat. Négy kategóriában hirdettek nyerteseket, akik anyagi támogatás mellett hosszú távú mentorprogramban is részt vesznek - írták a szervezők csütörtökön az MTI-nek.

"Ha rövid idő alatt akarunk tartós változást elérni, akkor az iparág minden szereplőjének kell valamit nyújtani. A MOST-ot alkotó kilenc partnerszervezet Berlin, Brüsszel, London vagy bármilyen világszínpad felé nyújt hidat a balkáni tehetségek számára" - idézte a közlemény Weyer Balázs programigazgatót, aki a projektet vezető budapesti Hangvető szakmai irányítója is.

A projektet vezető Sőrés András szerint a kreatív folyamatoknak akkor is működniük kell, ha minden más a feje tetejére állt a zeneiparban.

A Kreatív Európa Program támogatásával megvalósult MOST négy kategóriában hirdetett nyerteseket: tíz zenészt és zenekart karolnak fel, huszonhat fiatal bookert és menedzsert képeznek tovább, párokba állítottak tíz-tíz nyugati és balkáni fesztivált. Mentorok segítik a zenészek és erőforrások cseréjét, és kiválasztottak tíz olyan városfejlesztési projektet is, amely a zene városi életben betöltött szerepét szeretné erősíteni.

Részt vesz a MOST-ban a kapolcsi Művészetek Völgye, amely az észak-macedón D Festival párja lesz, valamint a szolnoki Örökség fesztivál, amely a román Outernational Days-zel dolgozik együtt. Az erdélyi Méra World Music Festival a spanyolországi Fira Mediterránia párja lett. A zenészek közül néhányan az őszi budapesti Womex világzenei kiállításon is fellépnek október 21-25. között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!