Hamar Zsolt lesz a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója

Kultúra, 2017.03.10

Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester lesz a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatója, míg Herboly Domonkost az együttes megbízott főigazgatójának nevezik ki március 16-tól - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság az MTI-vel pénteken.

Mint közleményükben írják, a zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el. Az új vezetés célja Kocsis örökségének továbbvitele és a zenekar erőteljesebb külföldi pozicionálása lesz.

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, valamint közönségdíjat nyert, majd 1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ismét második helyezést ért el. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt.

1997-től Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott.

A Nemzeti Filharmonikusok új megbízott főigazgatója Herboly Domonkos lesz, aki ezt megelőzően a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetője volt. Ez utóbbi feladatkört mostantól Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok korábbi főigazgatója veszi át - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!