Harminc pincészet és ötven program várja a villányi vörösborfesztivál résztvevőit

Kultúra, 2018.09.18

Csaknem 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket az idén négynaposra bővülő Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 4. és 7. között 31. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők az MTI-vel.

A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják. A fesztivált csütörtök este a Punnany Massif koncertje indítja a dél-baranyai város Rendezvényterén. "Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása" - tudatták a szervezők. Azt írták: a már ismert Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és borkóstolás főszereplője is lesz "a könnyed és mosolygós bulibor", a villányi REDy. Péntek este a nagyszínpadra a Lóci játszik zenekar, majd a Karthago érkezik. Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros Ördögárok-túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget. Mint ismertették, a villányi pincesortól az idén is szombaton 14 órakor indul "az ország leglátványosabb és legvidámabb" szüreti felvonulása. Este a közönség zenei szórakoztatásáról a Hooligans és Szabó Balázs Bandája gondoskodik, majd a hajnalig tartó szüreti bált is tartanak. A szervezők ajánlása szerint a bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt. A Rendezvénytér pedig a gyerekeket várja aznap Gulyás László vándormuzsikus előadásával. A vörösborfesztiválra mintegy 20 ezer embert várnak a szervezők, akik beszámoltak arról is, hogy Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat is szállítja majd a résztvevőket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!