Harmincnégy programmal emlékeznek a Nagy Háború utolsó évére Szombathelyen

Kultúra, 2018.02.13

Harmincnégy programmal, kiállításokkal, konferenciával, emléktábla-avatással, tábori szentmisével, szavalóversennyel és múzeumi foglalkozásokkal emlékeznek meg az első világháború, azaz a Nagy Háború utolsó esztendejének századik évfordulójáról Szombathelyen - közölték a szervezők kedden programismertető sajtótájékoztatón.

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rendezvénysorozat fővédnöke hangsúlyozta: Szombathelyen méltó módon zajlanak az első világháborús megemlékezések, nagyon aktív a bajtársi közösség és a katonai hagyományőrzés.

Az első világháborúról szólva megjegyezte: a világégés meghatározta az utána következő évszázadot, a kommunizmus és a nemzeti szocializmus is az első világháború okozta nyomorúságban gyökerezik. Kiemelte: éppen azért kell megértenünk az okokat, hogy hasonló tévutakra soha többé ne tudjunk tévedni.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az első világháború Magyarország legnagyobb emberveszteségével járó háború volt és amely után a trianoni békediktátummal az ország területének kétharmadát elveszítettük.

Fontos, hogy a megemlékezésekbe sikerült bevonni az ifjúságot, a szombathelyi fiatalok csoportjai ellátogattak a különböző háborús emlékhelyekre, jártak Galíciában és Doberdóban is - tette hozzá a polgármester.

Jagadics Péter nyugalmazott honvéd alezredes, a szombathelyi centenáriumi megemlékezések főszervezője kiemelte: februárban 16-án a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban nyílik Vérben és Vasban címmel kiállítás, március 6-án a vasi megyeházán a korszakkal foglalkozó történelmi tudományos konferenciát szerveznek, április 10-én egy katonatörténeti fotókiállítás nyílik Szombathelyen, május elsején pedig centenáriumi emléktáblát avatnak fel a 83-as gyalogezred emlékművén.

Márciusban a megyei könyvtárral közösen a témával foglalkozó szavalóversenyt hirdetnek általános iskolások számára, számos megemlékezést és koszorúzást, emléktúrát szerveznek a Hősök napjához kapcsolódva, nyáron pedig az Agora Filmszínház szervezésében levetítik a Svejk, a derék katona című filmet.

Októberben Vépen tartják meg a Vas megyei iskolások számára hirdetett első világháborús haditornajáték döntőjét, ugyanebben a hónapban mutatják be az Agora Filmszínház kamaratermében az ostffyasszonyfai hadifogolytáborról készült filmet, a rendezvénysorozat zárásaként pedig november 16-án a szombathelyi székesegyházban a háború áldozataiért mutat be gyászmisét Székely János szombathelyi megyéspüspök.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!