Harper Lee regényének adaptációját mégis bemutathatják a Broadwayn

Kultúra, 2018.05.11

A Ne bántsátok a feketerigót! színházi adaptációját mégis bemutatják a Broadwayn, mivel az író hagyatékának gondozói peren kívül megegyeztek a darabot feldolgozó Scott Rudin produkciós cégével - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Rudin produkciós cége, a RudinPlay és a Lee-hagyaték közti per tárgyalását június 4-re tűzték ki. A megegyezés szerint azonban a felek elállnak a bírósági eljárástól és kölcsönösen visszavonják kereseteiket.

Tonja Carter, a Harper Lee hagyaték képviseletében Alabamában nyújtott be keresetet arra hivatkozva, hogy az Aaron Sorkin-darab jelentősen eltér a regény eredeti szellemétől.

Sorkint azt követően kérték fel a színműváltozat megírására, hogy a RudinPlay cég még közvetlenül Lee halála előtt, 2015-ben megvásárolta a Ne bántsátok a feketerigót! színházi jogait.

Carter keresetében azt kifogásolta, hogy részben megváltoztatták a szereplőket, a regény cselekményének 1930-as évekbeli alabamai helyszínét és a regényben zajló bírósági eljárástól is eltért a színpadi mű.

Rudin ezt követően New Yorkban nyújtott be keresetet, amelyben felajánlotta, hogy a bíróság tekintse meg a darabot és ez után döntsön arról, hogy vajon a színmű hű maradt-e a regényhez. Az alabamai bíróság Rudin előterjesztésére Carter keresetét is áthelyezte New Yorkba.

A felek csütörtökön közzétett közös közleménye leszögezi, hogy barátságosan zárták le az ügyet.

A darabot Bartlett Sher rendezésében, a főszerepben Jeff Danielsszel november 1-jétől játsszák, a premiert pedig december 13-án tartják a Shubert Színházban.

A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.
https://www.hollywoodreporter.com/thr-esq/scott-rudin-settles-harper-lee-estate-kill-a-mockingbird-adaptation-1110808
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!