Heltai-premier a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban

Kultúra, 2017.03.18

Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat viszi színre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A kétfelvonásos művet március 27-én, a Színházi Világnapon láthatja először a közönség - tájékoztatta az MTI-t a színház kommunikációs munkatársa.

Az áprilisban fennállása ötödik évfordulóját ünneplő társulat évadbeli harmadik premierje lesz a klasszikus magyar szerző édes-bús darabja - mondta Andó Ákos.

A Tündérlaki lányok sikere szinte páratlan a magyar színháztörténetben. Az 1914-es vígszínházi bemutatót két év múlva bécsi, rá egy évre pedig berlini előadások követték. A korabeli kritikusok nem győzték dicsérni szerzője, Heltai Jenő szellemességét, könnyedségét, választékos ízlését - tette hozzá.

Heltai múlt század eleji története bepillantást enged a szegény özvegy és szép leányainak életébe, melyben a békés családi idill csak látszat, mögötte anyagiaskodás, üzletelés, szégyen és szenvedés rejtőzik. Az író olyan ma is létező problémát boncolgat, mint az önfeladás, az önzés és önérdek összefonódása a szerelemmel és a családi összetartozással, mindezt szórakoztató iróniával, szókimondással és az egyszerű melegszívűség erejével teszi.

A Zenthe Ferenc Színház előadásában özvegy Bergnét Bozó Andrea, négy lányát Marjai Virág (Boriska), Németh Anna (Olga), Bánfi Kata (Manci), Házi Anita (Sári) alakítja. A további szerepekben Falati Hedvig, Angyal Linda, Jakab Csaba, Farkas Zoltán, Máté Krisztián és Albert Péter látható.

A darabot a Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezi, aki az előző évben is dolgozott már a Zenthe-színház társulatával, akkor a Komámasszony, hol a stukkert állította színpadra.

A Tündérlaki lányok című színművet március 27-én, majd 28-án este láthatja a közönség, 29-én pedig két időpontban mutatják be a darabot a város középiskolásainak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!