Hoppál Péter: 40 milliárddal több forrás jut jövőre a kultúrára

Kultúra, 2017.06.15

Negyven milliárd forinttal több forrás jut 2018-ban a kultúrára - jelentette ki a területért felelős államtitkár a jövő évi költségvetés csütörtöki végszavazását követően a harmadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) megnyitóján.

Hoppál Péter, a Komlón június 15. és 18. között megrendezendő seregszemle fővédnöke az eseményen közölte: a nívós vidéki fesztiválok idei 500 milliós támogatási kerete jövőre 750 millió forintra nő. A KASZT támogatása három év alatt megduplázódott - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: a fesztivál mutatja, hogy az elmúlt három esztendőben miként gyarapodnak a vidék kulturális lehetőségei. A komlói találkozó szervezőit, a társulatokat és a nézőket is méltatva Hoppál Péter arról beszélt, hogy az államtitkárság kulturális alapellátást bővítését célzó programja az ilyen kezdeményezéseken keresztül érvényesül.

Az idei KASZT-on tizenhárom versenydarab látható, amelyet 87 produkcióból válogattak ki - mondta Pataki András fesztiváligazgató, a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője. Kitért arra is, hogy az előzetes regisztrációk szerint a fesztivál iránt lényegében teltházas az érdeklődés.

A versenyprogramba három vajdasági, két budapesti, valamint székesfehérvári, körmendi, pápai, győri, celldömölki, deszki és inárcsi színjátszó csoportok kapott meghívást a házigazda komlói Súgólyuk Színház mellett.

A seregszemlén részt vesz a tavalyi fesztiválgyőztes győri Rév Színházi Társulás, amely a Liliom című darabbal áll színpadra Komlón, a budapesti Baltazár Színház előadásán Down-szindrómás színészek játszottak csütörtök délután Müller Péter Sziámi társaságában. Az előadásokat idén is a Kubik Anna Kossuth-díjas színművész vezette négyfős zsűri fogja értékelni.

A szervezők színes off-programokkal is készülnek: az amatőr színjátszás aranykorát megidéző kiállítás nyílt, június 18-án családi napot tartanak. A komlói színház melletti 48-as téren mások mellett koncertezik Varga Miklós, valamint az Ismerős Arcok.

Polics József polgármester a seregszemlét és annak megvalósítóit a megnyitón úgy méltatta: "Komlón az embereknek igényük van a minőségi kultúrára, a fellépő társulatok pedig igényelték a fejlődést".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!