Huszonhatodszor adják át a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny díjait Balatonfüreden

Kultúra, 2018.09.02

Huszonhatodszor rendezték meg idén a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyt, melynek díjátadóját szeptember 7-én, pénteken tartják Balatonfüreden - tájékoztatta a Salvatore Quasimodo alapítvány titkára az MTI-t.

Cserép László elmondta: az idei versenyre száz alkotótól közel kétszáz vers érkezett, a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre és Cserép László alkotta zsűri pedig Szkárosi Endre költővel bővült.
Hozzátette: idén a Salvatore Quasimodo Emlékdíj és a különdíj mellett életmű díjat is átadnak pénteken az Anna Grand Hotelben. A díjátadó után Salvatore Quasimodo halálának ötvenedik évfordulójára emlékezve Annalisa Garzia olasz hegedűművész és Fabio Centanni olasz zongoraművész ad gálaműsort.

Másnap előadássorozatot rendeznek a római aranykor költőjéről, a kétezer évvel ezelőtt elhunyt Ovidiusról. A programmal a latin nyelv fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet. A Vaszary-galériában később öt kortárs olasz művész alkotásaiból nyílik kiállítás Az idő memóriája címmel és bemutatkozik az idei Janus Pannonius-díj nyertese, Yang Lian kínai költő is.

A nemzetközi költőversenyt az olasz költő, Salvatore Quasimodo emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!