Ibsen-darabot mutat be a szatmárnémeti színház

Kultúra, 2014.04.24

Henrik Ibsen A nép ellensége című darabját mutatja be pénteken a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Lendvai Zoltán rendezésében.

A szatmárnémeti társulat 60., ünnepi évadának ötödik nagyszínpadi bemutatójaként viszik színre a norvég drámaíró önéletrajzi ihletésű művét. Lendvai Zoltán rendező az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a darab válogatásakor kezdetben Az öreg hölgy látogatása került szóba, majd a színházzal úgy döntöttek, amennyiben fontos, hogy olyan darabot mutassanak be, amelynek társadalmi, szociális aktualitása van, akkor tökéletesen megfelel az ibseni remekmű. A rendező kiemelte, hogy A nép ellensége olyan világban játszódik, amelyet már régen megírtak, de az idők folyamán semmit nem változott. Hozzátette, a darabban elsősorban arról van szó, hogy mekkora rombolást végezhetnek a társadalomban azok az emberek, akik nem megfelelőek egy bizonyos vezetői pozícióra, és mégis oda kerülnek. A darab feltárja a családi konfliktusokat is, amelyeket ezek a helyzetek előidéznek. Lendvai Zoltán elmondta, hogy a darabban minden szerep nagy és lényeges, ezért igazi csapatjátékot igényel a mű. Alaphelyzete annyira abszurd – mondta-, hogy egyben torokszorító, de adott pillanatban már nevetségessé válik. Rámutatott: a darab egy kisvárosról szól, amelynek a gyógyfürdőjében a víz mérgező. A helyi vezetőknek az jelenti a győzelmet, ha valamilyen módon elhallgattatják azt az embert, aki felfedezte, és nyilvánosságra akarja hozni, nem számolva azzal, hogy milyen súlyos következményekkel jár az igazság elhallgatása. Az előadásban fellép Bodea Tibor, Kovács Nikolett, Tóth Jess, Budizsa Dávid, Szejke Máté, Varga Örs, Zilahi-Kató Péter, Rappert-Vencz Gábor, Tóth-Páll Miklós, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Nagy Orbán, Bessenyei István, Bándi Johanna, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Gaál Gyula és Marosszéki Tamás. A produkció díszleteit Cristian Gătina tervezte, a jelmezeket Szabó Anna készítette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!