Ibsen-dráma bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház

Kultúra, 2017.03.13

Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájának a bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A március 24-i premiert meghirdető hétfői sajtótájékoztató előtt rendhagyó módon be is mutattak egy félórás részletet a darabból az újságíróknak.

Az előadást színre állító Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező a sajtótájékoztatón elmondta: a kolozsvári társulat 17 színészével kezdte el a próbafolyamatot, közülük hatan maradtak a produkcióban. Hozzátette, háromrészes, hatórás előadást tervezett, de pár napja úgy döntött, hogy csak az első és a harmadik résszel állnak a közönség elé. Hozzátette: azért hirdettek nyilvános főpróbát is két nappal a bemutató előtt, mert annak függvényében alakítják ki az előadás végső formáját, hogy a közönség mennyire képes befogadni a jeleneteket.

A rendező a festmények világához és a folyóvízhez is hasonlította az előadást. Elmondta: próbálta megteremteni a saját képi világát, és ezt próbálja megmutatni valamennyi előadásban, akárcsak Tarkovszkij a filmjeiben. Mint mondta, az ember bensőjében lezajló lelki folyamatokról kíván mesélni.

Amint a bemutatott jelenetből is kiderült, az előadásnak Vladimir Klikov hangeffektusai adnak különösen nyomasztó hangulatot. Klikov elmondta: nehéz együtt dolgozni Andrij Zsoldakkal, de ő ezt örömmel vállalta. A nehézségekre utalva megjegyezte, ő például abba a második részbe szánta a fő zenei motívumot, amely végül mindenestül kimarad az előadásból.

A fellépő színészek: Bodolai Balázs, Imre Éva, Kicsid Gizella, Bács Miklós és Sigmond Rita egyaránt arról beszéltek a sajtótájékoztatón, hogy milyen erősen megérintették őket azok a helyzetek, amelyekbe a rendező belevitte őket. Amint Bács Miklós fogalmazott, ritka pillanat a színház életében, hogy egy próbafolyamat teljesen átalakítja azokat, akik részt vesznek benne. Úgy vélte: a bemutató fontos esemény lesz a kolozsvári magyar társulat történetében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!